A világ leghosszabb éve, ami másfelől mintha egy szempillantás alatt eltűnt volna. 2021. az okos lány a meséből, hozott is ajándékot meg nem is, meg is történt meg nem is, jó is volt meg nem is. Amikor visszanéztem a 2021 januárjában írt 2020-as évértékelőmet, teljesen úgy éreztem, mintha nem egy, hanem vagy öt éve készült volna, másfelől viszont mintha mindaz, ami 2019-ben történt velem csak tavaly lett volna.
Szóval akkor mi is történt ebben a furcsa évben? És mi jön ezután?
Az előző évértékelőben ígért #2020pillanatok novellasorozatot folytattam a Facebook oldalamon, aztán egy ponton #koronaretelling novellákra váltottam. Ez utóbbi sorozat lényege az volt, ismert meséket meséltem újra mai Magyarországra helyezve, és egy kis covidos, karanténos csavarral. Például Hamupipőkének este 8-ra haza kellett érnie (emlékeztek még erre a kijárási korlátozásra?), vagy Piroska bevásárolt a nagymamája helyett. Mivel kifejezetten szeretem kihívások elé állítani magam, ezek a történetek 100 szavas etapokból álltak.
Általában a 100 szavas minisztorikat is kedvelem, úgyhogy az Akronim Magazin Facebook oldalán mindenki számára elérhető kis történeteket írunk Sereg Gittával, mindig azonos kulcsszóra.
Egyébként az Akronim Magazinon egész évben hoztam a novellákat – általában havi kettőt, amelyek még most is elérhetők –, illetve az írástechnikai cikkeket. Egy kicsit variáltuk most a támogatói szinteket, a decemberi akciót meghosszabítottuk, azaz egy cikk áráért elérhető minden 2021-es cikk. Ezen kívül már a 6 eurós támogatók is visszanézhetnek egyévnyi anyagot.
Nagyon sokféle novellát találtok tőlem is az oldalon, van romantikus, van testvéri vagy szülő-gyerek kapcsolatról szóló, cuki, humoros, szexi vagy éppen nyomasztó. Fantasy, misztikus, realista, sőt, sci-fi is. Egy részük amúgy ingyen olvasható, szóval ha szereted a novelláimat, érdemes nézelődni (pl. ide kattintva).
Habár a novellák terén elég jól teljesítettem, most már két éve nem írtam egyetlen regényt sem. Ez a helyzet azért egy kicsit aggaszt(ott), vagy talán inkább mondhatjuk, hogy elszomorít(ott). Míg a tavalyi évben a nagy bizonytalanság tartott vissza, idén meg az nehezítette a múzsáim és írókedvem dolgát, hogy bizonyosan láttam, sőt, megtapasztaltam, a covid milyen hatással van a könyvkiadásra. A tavaly elmaradó megjelenésemre még mindig bizonytalankodva vártam, és valahogy ez nem mozdított abba az irányba, hogy leüljek írni.
Pedig tudom, hogy sok olvasó várja a Lélekfény-sorozat folytatását, és az az igazság, hogy most, 2022 elején már azon a könyvön kívül vagy 3-4 ötlet van a fejemben jobban vagy kevésbé jól kigondolva, amelyeken mind nagyon szívesen dolgoznék. Szóval most már én is ott tartok, hogy regényt akarok írni, és nagyon kellene erre találni időt és lehetőséget.
Amiben viszont kifejezetten sikeres volt a 2021-es év, az a szakmai fejlődés és tevékenység. Ugyanis ebben az évben sok új íróiskolai kurzust indítottunk, és egy részüknek a tanmenetét én dolgoztam ki, tananyagát én írtam meg, és persze aztán én tartottam. Így aztán a nyolchetes, legnehezebb dramaturgia kurzus kistestvére elkészült (egy négyhetes alapozó), ezen kívül misztikus-romantikus világteremtésről és romantikus atmoszférateremtésről is tanítottam. Kurzusonként kb. 50 oldalnyi tananyaggal, ami azért már majdnem olyan, mintha mégis írtam volna idén egy könyvet, csak éppen nem irodalmat, hanem szakmait.
Nagyon szeretek oktatni, mert szerintem íróként és szerkesztőként is rengeteget tanulok abból, ha magyarázok, tudatosítom (magamban és a hallgatókban), hogy minek milyen hatása lesz az olvasóra, vagy hogyan lehet nyakon csípni az ösztönös eszközöket, és tudatosan még jobban használni őket. Esetleg mások eszközeit a saját művünkhöz igazítva kipróbálni, használni. Nagyon szeretem azt is, amikor a hallgatók kérdései, visszajelzései új szorgalmi feladatokat eredményeznek, vagy későbbi tananyagokba be tudnak épülni, és ezzel a lehető legjobban segíteni őket.
Így aztán azt gondolom, hogy régen volt olyan év, amikor szakmailag annyit fejlődtem volna, mint 2021-ben, ami szerintem nagyszerű dolog.
Mindeközben folytatódott a 2020-ban elindult Írózóna, Eszes Rita és Bessenyei Gábor állandó beszélgetőtárs lett videó előtt, és felvétel nélkül is, amiért hálás vagyok a sorsnak, még ha ez a két fura év is kellett hozzá. Habár az olvasókkal való találkozásra idén se volt sok mód, részt vettem Tatabányán a Városi Könyvtárban egy nagyon melós, de nagyon izgalmas workshopon, ahol előadást is tartottam, és elemeztük az eljött érdeklődők szövegeit is. Végül pedig szeptemberben hosszú kihagyás után újra volt Könyvhét egy fantasztikus, kétórás dedikálással.
Mivel fanficírós közegből jövök, én már úgy kezdtem írni, hogy nagyon sokat találkoztam olvasói visszajelzésekkel, ezért egy-egy ilyen esemény, vagy minden megkeresés, reakció nagyon sokat tud nekem adni. Ráadásul a Könyvhétre megjelenhetett a Halld a szív szavát, amiről itt sokat írtam Egy új élmény-ként, de egy kis címváltáson esett át. Az új megjelenés mindig öröm és félelem egyszerre – erről csináltunk is egy Írózóna adást, ahol őszintén vallunk a témában. Összességében viszont nagyon boldog vagyok, hogy Jázmin és Dini története végre mindenkinek elérhető, nem csak én ismerem.
Instagramon kicsit ütemet váltottam, több a story, kevesebb és fókuszált a feedben a tartalom. Még szeretnék elmélyülni, dolgozni ezen. Az év második felében a Facebookon kevésbé voltam jelen, ennek is szeretném a legjobb módját, irányát megtalálni.
Aztán van a nem-dolgozós rész, például az olvasásaim vezetése. Évek óta figyelem és vezetem a Molyon, hogy mennyit olvasok saját szórakozásra – idén gond nélkül hoztam a 300+ napot, úgyhogy jövőre megpróbálom a 350-et elérni. Emellett míg 2020 végén a 10 ezer oldalra hajtottam, most 2021-ben 20 ezer fölé mentem szintén könnyedén. Persze, ebben akadt munka is, de azért remélem, tudom tartani 2022-ben is.
Beszálltam tavaly egy kihívásba is a Molyon, ahol 21 különböző nemzetiségű szerzőtől kellett könyvet olvasni. Idén már 22 nemzetiség a cél. Ez azért is nagyon jó volt nekem, mert nem egy kötetet levettem a polcról, ami ezer meg egy éve várta, hogy egyszer tán elolvasom, és most végre megtettem. Más műveket pedig külön eszerint kerestem, pl. dél-amerikai vagy afrikai szerzőket, meg így olvastam egy új-zélandi szerzőtől is, és azt hiszem, nagyon jó dolog kicsit tágítani a perspektívát, és kilépni az angolszász uralomból. Természetesen így is a legtöbb könyv, amit elolvasok amerikai vagy angol. Ha már: olvastam angolul is, szerkesztéshez is, de szórakozásból is, ami tök jó, mert fejleszt.
Kevesebb sorozatot néztem, mint 2020-ban, és ennek örülök, mert egyrészt azt jelenti, hogy nem ültem annyit elszigetelődve, másrészt azt, hogy többet foglalkoztam mással, pl. olvasással.
A podcastek továbbra is nagy szerelmeim – idei új felfedezettem a Hihetetlen történetelem, illetve a 24.hu Sorozatlövő podcastje, ami szerintem íróként is hasznos, mert a sorozatírók, mint testvérszakma sok titka kiderül (kár, hogy leállt egy ideje). Most már nemcsak futás, hanem séta, sőt, takarítás közben is hallgatom őket.
Már nem merem azt megfogadni, hogy többet írok a blogra, mert évek óta ezt sikerül a legkevésbé tartani. Ennek ellenére jó lenne egy kicsit ráfeküdni a témára.
Viszont legalább egy regényt meg kell írnom 2022-ben, különben bajban leszünk. És szeptemberben bőszen ígérgettem, hogy 2022 őszén-karácsonyán jön a Lélekfény 2., úgyhogy irány a tírek és a doburok világa!
Örülök, hogy idén velem tartottatok, és nagyon szép évet mindenkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
