... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Amit az Akronim Magazinról tudni érdemes

Ha szóba kerül az írás, én gyakran elmondom, hogy sokkal többet írok annál, mint amennyi végül megjelenik. Sok rövidebb szöveget, novellákat, gyakorlásnak megírt kisebb helyzeteket. Én ezeket mindig is nagyon élveztem, és örömmel foglalkoztam velük. Néha ezek a novellák bekerültek a kiadó egy-egy antológiájába, néha regénnyé nőtték ki magukat, de sok olyan is van, ami legfeljebb egy eldugott helyen, pár ember számára lett olvasható.

logo_szoveges.jpg

Így aztán, amikor nyáron Sereg Gitta felvetette, hogy jó lenne csinálni közösen, több szerzővel egy olyan magazint, ami havonta kínál novellákat, nagyon megtetszett az ötlet. Mivel gyorsan írok, azt gondoltam, vállalhatom a havi novellaadagot, ráadásul vannak régebbi műveim is, amik némi alakítás után bekerülhetnek a magazinba.

Megkezdtük az ötletelést, különböző emberekkel beszélgettünk, és végül Sziács Violával láttunk neki a projekt konkretizálásának. Elég nagy mázli, hogy Viola csatlakozott hozzánk, mert ő nemcsak író, hanem szuper grafikus is, aki egyfelől gyönyörű képeket rajzol nekünk, másfelől megalkotta az Instagram oldalunk kinézetét. Ő méltán büszke rá, mi meg gyönyörködhetünk benne.

bejegyzes082_1.jpg

Az Akronim Magazin egyfelől tehát egy Instagram oldal, ahol olvasós életérzés-haikukat találtok, meg fotókat a kávénkról, a könyveinkről, a kezünkről, a macskáimról. Másfelől viszont tartozik hozzá egy Patreon oldal is. A Patreon lényege alapvetően az, hogy az emberek havi rendszerességgel támogassák az alkotó művészeket. Az Akronim havi 4 novellát, 2 cikket és 1 képi anyagot kínál, február 1-ig ingyenesen jönnek ezek mind, szóval most a következő hetekben lehet ismerkedni az oldallal és azzal, hogy milyen jellegű anyagok lesznek itt.

Februártól kezdve havonta 1 novellát hozunk ingyen, másik 3-at lehet elolvasni 2 euróért (+áfa), illetve a képet is meg lehet ezért kapni. Azoknak, akiket csak a cikkek érdekelnek, 1-1 euróért (+áfa) lehetőségük lesz őket olvasni, akik pedig minden tartalomra kíváncsiak és támogatni akarnak minket, még háromféle különböző összegű támogatói szintből választhatnak, ahol minden hónapban mindent elolvashatnak, és tárgyi ajándékot is kapnak. Van amúgy egy „vicces” támogatói szint, ahol lehet kérni novellákat, cikkeket, fanartot.

A Patreon alapvetően arra van berendezkedve, hogy havonta levonja a megjelölt összeget a támogatótól. De ezt bármikor le lehet állítani (csak akkor nem lesznek elérhetők az érintett tartalmak, kiváltságok :) ), bankkártyával és PayPallal lehet fizetni. Az összes támogatói szint februártól lesz éles, hiszen most január 31-ig minden tartalom ingyenes.

 bejegyzes082_2.jpg

 

Ez egy nagyon furcsa időszak, majdnem olyan, mint egy könyv megjelenése, ugyanis Gittával és Violával hónapok óta dolgozunk ezen. Rendszeresen meetingeltünk online – néha sütit sütöttem közben… –, tervezgettünk, szövegeket gyártottunk, és a felkerülő novellákat szerkesztem is. Most pedig elérkezik az az időszak, amikor mindezt megmutatjuk nektek, olvasóknak.

Csakhogy annyiban mégsem olyan, mint egy könyv megjelenése, hogy nem ér véget. Hiszen szeretnénk, ha sok-sok hónapon át hozhatnánk új és új történeteket, képeket, cikkeket. Szóval reméljük, hogy sok embernek fog tetszeni, és sokatoknak lesz kedve velünk tartani.

Mivel mi nagy kávé-bolondok vagyunk, kávé fedőnévvel kínáljuk nektek a műveket. Szóval gyertek kávézzatok velünk, nálunk! Már elérhető az oldal, rajta máris egy ingyenes novella tőlem, ami a Szívből, színből, igazán (azaz egyben a Válassz engem!) világában játszódik, és régen járt a blogomon, de most egy javított, megszerkesztett, fésült verzióját olvashatjátok.

Jó mulatást!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr2916357602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása