Régen nem hallgattam zenét. Ennyit. De otthon dolgozom, két (szerencsére) csendes macska társaságában, és bár felhallatszik a villamosok csilingelése, autók dudálása és a járókelők életének érzelmekkel teli pillanatai is, azért mégis jobban szeretem, ha én szabályozhatom, hogy mit hallok. Szóval az elmúlt években sokkal többet hallgatok zenét. (És ennek keretében tavaly év végén már reklámoztam a Spotifyt is, pedig nem kapok tőlük részesedést, sőt, én fizetek nekik…)
Szóval hallgatok zenét íráshoz és szerkesztéshez is. Takarításhoz nem, mert a porszívó hangos és mosogatáshoz sem, mert nincs hordozható hangfalam… Pedig lehet, hogy akkor jobban szeretnék mosogatni. Mindenesetre a zene elkezdett hozzákapcsolódni az adott számítógépes tevékenységhez, én meg elkezdtem odafigyelni arra, hogy hangulatában, stílusában passzoljon ahhoz, amit csinálok.
Eleinte ez úgy nézett ki, hogy amikor mások könyvét szerkesztettem, akkor szöveg nélküli komolyzenét hallgattam, hogy száz százalékosan arra a szövegre tudjak koncentrálni, ami ott volt előttem, de ne legyen csönd sem. Aztán valahogy múlt nyáron elkezdtem az adott műhöz passzoló zenéket keresni. Így szólt a Doors, amikor Bálint Erikát szerkesztettem, és arab zenék, amikor Cselenyák Imrét, vagy a Chihiro Szellemországban zenéje, amikor Eszes Ritát. Idén meg például kórusműveket hallgattam Hercz Júlia regénye közben, mert úgy éreztem, ez illik hozzá. (A Spotify, ami türelmesen tanulja az én idióta szokásaimat, össze is állított belőlük egy listát, de lassan kezdi elfogadni, hogy itt az ősz és leálltam a kórusművekkel…)
Írás közben sosem zavart az, ha van a zenének szövege, mert ha nagyon beleástam magam, úgysem figyeltem rá, hanem csak írtam és írtam. A 6 hét a világhoz mégis elképesztő mennyiségben hallgattam meg Ed Sheeran legkellemesebb számait, és idén a Keresd az igazit! írásakor kelta zenékkel kezdtem (néha viking metállal, a Spotify azt is sokáig őrizgette nekem), és lassan kialakult egy soundtrack a regényhez. Olyan számok sora, amik illenek egy-egy karakterhez és/vagy helyzetekhez. Nyilvánossá is tettem a Spotifyon (még mindig nem fizetnek nekem…), úgyhogy most mindenki hallgathatja ezt végtelenítve, amíg olvas.
Bár lehet, hogy csak én vagyok olyan típus, hogy ha valamire rákattanok, akkor állandóan azt hallgatom. Nagyon kegyetlen pillanataimban folyamatos ismétlésre állítva… Ezek után nem is tudom, miért csodálkozom azon, hogy állandóan dallamtapadásom van és időnként úgy ébredek, hogy random számok mennek a fejemben… (Nem csodálkozom. Elfogadom.)
Most aztán már csak ezt a jó szokásomat kell folytatnom, és zenelistát összeállítani a további könyveimnek is. (Nem is árulom el, hogy most mit hallgatok folyamatosan... Mondjuk úgy, nagyon spoileres infó lenne...) Mert ha egy üzlet egyszer beindul, nehéz róla leállni… (Így van ez a Pinteresttel is, de az egy másik bejegyzés témája.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
