... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Borítótervező pályázat

Újra itt van az egyik legizgalmasabb időszaka az évnek: a borítótervező pályázat! Kicsit meséltem már az új regényemről, a Lélekfény-sorozat első részéről. Most pedig arra kérlek, álmodj neki borítót.

 bejegyzes065.jpg

Miről szól?

A regény egy ifjúsági fantasy történet lesz, ami olyan világba repít minket, ahol mindenkinek van lelki társa. Az embereknek kamaszkorukban bukkan fel a csuklóján egy teljesen egyedi, kusza rajzolatú, nonfiguratív társjegy – ezeket a jegyeket értelmezik az olvasók, egy külön réteg a társadalomban, és így találják meg mindenkinek a legjobb választást.

Milo egy vizsga előtt álló olvasó, tíz esztendőn keresztül tanulta, hogyan értelmezze a tírek jegyét, és próbálta elfogadni, hogy ő örökre magányos marad. Azonban nem sokkal a vizsgája előtt minden felborul az életében. Megvádolják a mesterét, és nem tudja, kinek higgyen, ráadásul hamarosan azt is bizonyítania kell, hogy ő maga nem áruló.

Elina csuklóján egy évvel ezelőtt bukkant fel a jegy, és akkor el is dőlt, hogy ő és Kellán, akit gyerekkora óta közel érez magához, sosem lehetnek társak: mindkettejüknek a bal kezén van a jegy, márpedig az azonos kezűek kötése szigorúan tilos. Elina másik társat kap – vajon tényleg boldog lehet mellette, boldogabb, mint amilyennek Kellán mellett érezte magát?

Milo és Elina útjai keresztezik egymást, és ha ez nem lenne elég, felbukkan a szigeten egy idegen fiú, Deniel, aki megkavarja Milo szívét és Elina eszét.

bejegyzes065_2.jpg

Hol járunk? A tírek egy szigeten élnek, a technikai tudásuk kb. a kelta társadalmak szintjének felel meg, lovon (néha szekéren) közlekednek, a tengeren és folyókon hajóznak is. A sziget északi területén vad sziklák vannak, sokat utazunk egy erdőben, de járunk kereskedővárosban és halászfaluban is. A történet több hónap alatt játszódik, tavasz elejétől kb. nyár elejéig tart.

Főszereplők
– Milo barna hajú és szemű, fiatalos arcú fiú, nincs szakálla, magas és vékony, az olvasók jellegzetes, szürkésbarna köpenyét viseli, aminek ujja a kar belső oldalán, a könyökhajlat és a csukló között nyitott, hogy a két alkaron lévő életjegy (ami egy-egy fa) jól látsszon.
– Elina szőke, nagyon vékony és alacsony lány, már-már kislányos alkata van, haját fonatokba rendezik a történet elején, később fonatból álló kontyba. A családja vagyonos, szép ruhákban jár, van egy szelídített rókája. A bal csuklóján van a társjegy, amit ezüstpánttal fed el.
– Deniel sötét hajú, világos szemű fiú, izmos testalkatú, borostás, férfias megjelenésű. Hosszú ujjú inget visel, a jobb csuklóján hord pántot.
– Kellán szőke, magas, izmos fiú, a bal orcáján van egy sebhely, általában bőrnadrágban és vászoningben jár. A bal csuklóján van a társjegy, bőrkarkötővel fedi el.

Egyéb érdekes infók, jelképek
– a társjegyet nem illik mutogatni, mindenki csuklópántot hord azon a kezén, amelyiken a jegy van, ez a karkötő mindenféle anyagból készülhet
– a társjegy 3-4 centi széles, a csuklón elhelyezkedő rajzolat, nem feltétlenül szimmetrikus, Elina és Kellán esetében kör alapja van
– az életjegy azokon jelenik meg, akik alkalmasak olvasónak (nekik nincs társjegyük), ez egy csavarodó törzsű fa, mindkét alkarjukon látható, a gyökerek a csukló fölött 1-2 centivel kezdődnek, az ágak a könyékig nyújtóznak, az életjegyet nem szokás rejtegetni
– a borítón megjelenhet még a nap és a hold stilizált rajza (Napéshold az az istenpár, akinek a tírek a jegyet köszönhetik); karpánttal fedett csukló, de akár társjegy is, illetve olyasmi, ami szerelmet, egymásra találást jelképezhet

Technikai infók:
– a szerző: Róbert Katalin
– a munkacím, ezzel dolgozzatok: Lélekfény I. – Keresd az igazit!
– a regény a kiadó Vörös pöttyös sorozatába fog kerülni, kattints ide, hogy lásd a jelét
– kérlek, nagyon figyelj arra, hogy jogtiszta fotót használj. Vagy saját munkát hozz, vagy a következő két oldal valamelyikén nézelődj: https://www.dreamstime.com/ vagy https://hu.123rf.com/

A nyeremény:
Idén is választani fogok a pályázati tervek közül több olyat, amit Katona Ildikó kiadóvezető figyelmébe ajánlok, és egyet, ami az én szívemnek a legkedvesebb. Ennek készítője dedikált példányt kap tőlem a könyvből.
A végleges borítóról minden esetben a Könyvmolyképző Kiadó vezetője dönt.

Határidő és leadás:
– a tervek leadási határideje 2019. július 31. (szerda) éjfél
– a leadás módja: küldd el a képet üzenetben a Facebook oldalamra!

Egy ember több tervet is leadhat, ha több jó ötlete is támadt. Ha egy képhez többféle betűtípussal tervezel borítót, küldd azt, ami neked a legjobban tetszik.
Izgatottan várom a borítókat! A történet születéséről itt olvashatsz még, de részletek már a Facebook oldalamra is kikerültek :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr4414946758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása