... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Van egy témám…

Facebookon elcsöpögtetett infók alapján már sejthető, hogy az új, éppen szerkesztés alatt álló regényem egy fantasy történet lesz. Így 5 megjelent itt és most játszódó regénnyel (és rendben, egy meseregénnyel, de az mese…) a hátam mögött felmerülhet a kérdés, hogyan történt, hogy fantasybe kezdtem. Hát, kérem, a téma miatt…

bejegyzes064_5.jpg

Lényegében minden megjelenő könyv kapcsán szembetalálkozik az író azzal a kérdéssel, hogy hogyan jutott eszébe ez a történet. Honnan jön az ötlet? Mi az első, egy karakter? Egy világ? Egy alaphelyzet? Örömmel jelentem, bármi lehet. A 6 hét a világ esetében annyi volt először bizonyos, hogy a színház kulisszái mögé akarom vinni az olvasókat. A Szelídíts meg! esetében pedig A kis herceg parafrázis, majd Róka karaktere (sőt, hangja) volt a kiindulás. A Válassz engem! (azaz Szívből, színből, igazán) írásakor a három főhős játszmákkal teli viszonya érdekelt először.

Most eleinte azt tudtam, hogy olyan történetet szeretnék írni, amiben vannak lelki társak. Általában igen kiváló vagyok abban, hogy eredetileg mesés vagy fantasyszerű dolgokat realista környezetbe helyezzek – a Szelídíts meg! volt az első, de ígérem, nem ez lesz az egyetlen példám erre –, de ez most kifogott rajtam, mert hát itt és most, a mi világunkban nincsenek lelki társak. Már a tudomány mai, általam ismert állása szerint. És, ha hirtelen, tudományosan megalapozva lennének, akkor az már science-fiction lenne, kérem szépen, nem realista fikció.

Az a helyzet, hogy én egyszer már elindultam ezen az úton, hogy írok egy olyan történetet, amiben vannak lelki társak, így a 21. századi világunkban. Még Varga Beával is beszélgettem róla, aki jó szerkesztő módjára feltett kérdéseket, felhívta a figyelmemet arra, mit gondoljak végig, amikor nekilátok kitalálni ezt a világot – ami nyilván ugyancsak eltér a miénktől, pláne, ha már tudomány tud épülni erre az egészre. Tök jó gondolatok voltak. Gyorsan úgy is döntöttem, hogy én ezt inkább mégsem írom meg köszönettel. (Egyébként, ha megírtam volna, hasonló lett volna, mint a The One – A tökéletes pár John Marrstól, csak nem lett volna benne thriller-vonulat.)

bejegyzes064_4.jpgMegírtam inkább a Kezdjetek el élni!-t, aztán a Szelídíts meg!­-et, aztán eszembe jutott egy történetötlet. Egy világ, ahol az emberek csuklóján felbukkan kamaszkorban egy teljesen egyedi, rájuk jellemző jegy, és ennek a jegynek a segítségével találják meg a párjukat. A párokat egy kicsit papságként működő csoport választja ki, közéjük is jegy alapján kell kerülni (csak éppen az ő jegyük egészen más, alkart befedő fa mindkét kézen). Ők megtanulják értelmezni, olvasni az egyedi társjegyet és ez alapján megtalálni mindenkinek a tökéletes társat.

Remek, de ez milyen korban is történik? Mert napjainkban a számítógépek válogatnák a párokat, nem emberek tanulnák meg olvasni a jegyeket. Szóval akkor ez a történet nem a 21. századi technológiával működik. Jó, és mégis mekkora területet fognak bejárni az én olvasóim, akik a jegyeket olvassák, értelmezik, ha mindenkinek még az életében akarnak társat találni technika nélkül? Hát, legfeljebb egy átlátható méretű szigetnyit. Rendben, és milyen nép ez, hogyan kerültek a szigetre, másoknak, akik nem a szigeten élnek, van-e társjegye, és vajon szerintük honnan származnak a jegyek?

Jó, akkor álljunk meg és nézzünk szembe az igazsággal: ez egy fantasy. Hupsz…

Ez annyira ijesztő gondolat volt, hogy megírtam a 6 hét a világ-ot inkább, mert hát a színház olyan kiszámítható, átlátható hely. Főleg egy fantasy világhoz képest. (Valójában arról van szó, hogy az ötleteket szeretem érlelni, például amíg megírok egy másik regényt, aminek az ötletét meg azelőtt érleltem…)

Mindenesetre hiába foglaltam le magam a 6 héttel, azért örökké csak nem tartott, és ott álltam, hogy van nekem ez a lelki társas történetötletem, ami sajnos egy fantasy. De hát már másodszorra bukkant fel az életemben, és lehet, hogy nem kellene csak úgy félredobnom azzal, hogy sajnos én realista fikciót írok, mert mi van, ha sosem válik realitássá az, hogy mindenkinek van egy lelki társa, és a végén nem tudom megírni a témámat soha…? Hát, bejegyzes064_3.jpga témák nem azért vannak, hogy sohase írjuk meg őket.

Úgyhogy félretettem az aggályokat, és elkezdtem világot építeni. Fantasy világot éppen úgy tök nehéz összerakni, mint science-fictiont, szóval a problémát, ami elől elmenekültem évekkel ezelőtt, csak elodáztam. Meg hát, ha a sci-fi verziót írtam volna meg, akkor lehetnének benne macskák. De sajnos ezen a szigeten, amin játszódik a regényem nincsenek macskák. (Ennyi, tutira nem utópiát írtam, egy utópiában lennének macskák…) Mondjuk, cserébe vannak szelídített rókák. Csak mondom. Hogy mondjak valami cuki dolgot.

Mi van még? Társjegy az emberek csuklóján (pánttal illik elfedni, hogy ne nézegessék, pláne ne érintsék meg idegenek); életjegy a jegyeket értelmező olvasók alkarján (ami egyben kizárja, hogy nekik társuk legyen); kötődés egy életen át; egy technika nélküli sziget; egy istenpár, a Napéshold, akiktől a jegyet kapta a nép és egy tiltás, ami jól megnehezíti a hőseink életét.

Ja, vannak hősök! Elina és Kellán, akik egy városban nőttek fel, és biztosra vették, hogy társak lesznek, amíg… meg nem jelent a kezükön a jegy. Valamint Milo, aki tizenkét éves kora óta tudja, hogy sohasem lehet társa, mert olvasónak született, pedig szörnyen vágyakozik a kötés után. És Deniel, akinek nem lenne szabad itt lennie, de itt van és jól belefolyik a többiek életébe és megkavar mindent meg mindenkit… Főleg Milót. (Milo, Elina és Deniel kap nézőpontot.)

Lélekfény – ez a sorozat címe a jelenlegi terveink szerint. Ja igen, sorozat: sajnos a hőseink életét annyira megbonyolítottuk, hogy nem sikerült egy kötetben megjavítaniuk a világot. Szóval lesz folytatás.

Hát, így esett, hogy írtam egy fantasyt. És nagyon várom, hogy olvassátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr9814936784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása