Ellentétben azzal, amit a cím sugall, nem létfilozófiai értekezést fogtok kapni, hanem egy újabb körblogolást Laura Arkanian, Kae Westa és Rácz-Stefán Tibor írótársakkal. A téma ezúttal a sötét múlt, amiről most lerántjuk a leplet. Azaz hogyan is kezdődött az egész?
Azt szoktam mondani, hogy írok, amióta az eszemet tudom. Ez elég fellengzősen és határozottan furán hangzik – ennek ellenére a családi legendárium és saját megtalált régi műveim határozottan megerősítik.
Írtam például kisgyerekként meséket. Élénken él bennem A Kormorán-erdő titka című mű, amelyben a már nagyon nagy (talán tizenkettedik életévét betöltő?) leánynak egyedül kell a kertben éjszakáznia, és elrabolja a Grimbusz. Akinek van sok felesége – határozottan emlékeztet a Kékszakállú hercegre –, és bizonyára van valami átok is, amit főhősünk megtör. A leányrablásnál sokkal barátságosabb volt az erdőből a városba vitt, szökevényként egy macskacsapattal bandázó, majd hazajutó Mókus Marci története. Ennek folytatása is született, csak sajnos már nem tudom felidézni, hogy miről szólt.
Szégyenkezve vallom be, hogy ifjú koromban verseket is írtam. Kicsit megnyugtat a tudat, hogy ezen a gyerekbetegségen nagyon sok későbbi prózaíró átesik. Sokukból ilyenkor válik költő (is), de én nem ezek közé tartozom. Annak ellenére, hogy versben örökítettem meg, amint a macska összetört néhány díszt a karácsonyfán, nem értettem a rímfaragáshoz, sem a tökéletes lírai témák megtalálásához. Ezért ezt azóta hanyagolom is.
Életem két szakaszában írtam közös regényt egy-egy baráttal. Ebből az első az általános iskola felső tagozatának megfeleltethető kisgimnáziumi években történt. De ezekről a művekről egyezményesen mélyen hallgatunk szerzőtársammal, ezért nem árulok el többet annál, hogy sok-sok füzetet körmöltünk tele tanórákon, esténként otthon, bárhol és bármikor. Ugyanekkor novellákat és kisregényeket is írtam, amiket viszont mutogattam barátoknak és szülőknek. Megértően fogadták.
Középiskolás koromban jártam kétszer is Sárváron a Diákírók, Diákköltők Országos Találkozóján (még mindig próza kategóriában), ami szuper és nagyon izgalmas élmény volt. Mégis tizenegyedikes koromban bekövetkezett egy kisebb megtorpanás, és mindenféle más kötött le írás helyett – egészen az egyetemi évek közepéig. Itt jön a sötét múlt legsötétebb (vagy legismertebb?) része, a fanficek korszaka. Első időszakban a Harry Potter (akkor még nem megjelent) hetedik kötetét írtam meg Rowling helyett, majd jó néhány ahhoz a világhoz igazodó regényt és novellát. Kicsit kitágítottam a saját alternatív univerzumomat.
Kis kitérő volt a fanficekből a Nalávia titkai első verziójának születése, amivel jártam pályázaton is – nem rossz eredménnyel, de kiadást nem nyerve. Úgyhogy visszatértem a fanficekhez, immáron egy új néven. Ebben az időszakban alkottam még egyszer közösen egy baráttal. Ezt nem tagadjuk, interneten máig olvasható. És ekkor született meg az a rövidke és kevéssé kibontott történet is, amelyiknek végeredménye a Szívből, színből, igazán kézirata lett. Aztán az Aranymosás. Aztán meg ez a bejegyzés.
Most pedig tényleg majdnem minden nap írok valamit. Az aktuális kéziratot, blogbejegyzéseket, novellát, írástechnikai gyakorlatot, fanficet (psszt!), ezt meg azt. Néha csak fejben. Sajnos már sohasem töltőtollal, füzetbe, hanem mindig gépen – mondjuk így könnyebb javítani. Állandóan. Mert fontos.
A fenti képet a Nalávia titka-ból Vörös Édua készítette.
Olvassátok el a többiek sötét múltját is!
Laura Arkanian
Kae Westa
Rácz-Stefán Tibor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
