... és van, aki majd ír...

Én így éltem meg – benyomások, tapasztalatok és észrevételek most, hogy lassan vége az Aranymosás fél éves, nyilvános szakaszának.

Pár szóban az Aranymosásról: a Könyvmolyképző Kiadó nyilvános pályázatára bárki beküldhetett teljes, még nem publikált kéziratot. A beküldött anyagokat először nyelvi szempontból előszűrték, utána részletek jelentek meg belőlük, amelyek alapján a kiadó lektorai elolvasták, és kiadásra ajánlották (pozitív lektori vélemény) vagy nem ajánlották (negatív lektori vélemény). Egy ajánlás után még egy lektor véleményezett, két lektori vélemény után a végső döntés a kiadó vezetőjének kezében van. A pályázat év eleje óta tart, online követhető.

Tavaly még sehol sem voltam az Aranymosás idején, tehát ebben a pályázatban kezdő vagyok. Persze láttam már különböző kihívásokat, és adtam már be pályázatra művet, de vagy nem volt ilyen nyitott, vagy nem volt ennyire magas a tét. Ezért mindazt, amit máshol, korábban elértem már, másképp éltem meg. Azt hiszem, nem ennyire mélyen, mert nem láttam bele a folyamatába, csak vártam-vártam a választ, végeredményt.

December, kézirat-leadás

Az én kéziratom már készen volt, mire kiírták a pályázatot. Elkészült, pihent, javítottam, még pihent, megmutattam új embereknek, a véleményeket igyekeztem feldolgozni, újra javítottam – és elérkezett a december 29. Elküldtem, izgultam. Aztán szilvesztereztem egyet.

Január, az előszűrés láthatatlan szakasza

Januárban még semmilyen választ sem láttunk. Az íróiskolások novellái kerültek fel az oldalra, és ez segített hangulatba kerülni. Megismerni az oldalt, kipróbálni a véleményezést (én azért fanfic-íróként rengeteget véleményeztem, tehát volt hátterem), látni, hogy mire hányan, hogyan reagálnak. Jó volt ez a laza kapcsolódás az oldalhoz. Még nem rólunk szólt, de már valami történt.

Február–március–április, első részletek

Az előszűrés és az első részletek felkerülése nagyon furcsa élmény volt. Semmit sem tudtunk arról, hogy mikor kerülünk sorra, amitől az ember minden hétköznap délelőtt leste a facebookon, hogy ma van-e a nagy nap. Az én történetem az utolsó előtti volt. Úgyhogy egy idő után már nem lestem.
Azt hiszem, ezt csak úgy lehet nyugodtan kibírni, ha az ember függetleníti magától. Ezt tettem én is, azaz egy ponton eldöntöttem, hogy Murphy szabályai szerint biztosan én leszek az utolsó – és majdnem be is jött.

Persze közben jelen voltam. De változó volt, hogy mennyire tudtam aktívan részt venni az oldal életében. Voltak olyan hetek, amikor boldogan csaptam le minden részletre, elolvastam, véleményeztem. Aztán hirtelen elfáradtam, sok lett egymás után egy műfaj, vagy csak nekem voltak rosszabb napjaim, és kimaradtak szövegek. Valószínűleg képtelenség hónapokon keresztül ugyanolyan lelkesen és érdeklődve követni mindezt – ezt észrevettem más írók, véleményezők viselkedése alapján is. Szerencsére sokan mindig vissza tudtunk térni, hiszen érdekeltek minket a szövegek. 

Az ember egy ilyen, hónapokon át tartó helyzetben nyilván ingadozik a saját művével kapcsolatban is. Várja, hogy túl legyen rajta, és tart is a reakcióktól. Azt hittem, hogy ha végigkövetem hónapokon át sok és sokféle szöveg sorsát, akkor ki tudok alakítani egy képet, hogy vajon hogyan fogják az enyémet fogadni. Mások írásait egy idő után elég objektíven láttam, a kritikákkal nagyon sokszor egyetértettem, és volt elképzelésem arról, hogy kinél mit fognak kiemelni hibaként – a saját történetem esetében mégis végig bizonytalan voltam, nem tudtam, hogy mennyire szedik majd ízekre. Nyilván így van ez: a saját művünkkel másképp éljük meg a dolgokat.
Persze valójában egy csomó kritikai megjegyzésre számítottam az előző hónapok alapján. Úgyhogy végül nem is történt semmi sokkoló, sőt.

Április, első lektor

Azt képzelném, hogy arra várni, mikor kér már be a lektor, nagyon nehéz lehet. És, mivel nem kérnek be mindenkit, állandó izgalom. De ezt nekem szerencsére nem kellett megélnem, mert azon a héten, amikor felkerült az első részletem, rögtön jött is a szombati hír, hogy bekértek.

A munkámban van néhány nagyon húzós időszak – nos, az a hét ilyen volt. Így nem maradt sok idő agyalni, izgulni, reménykedni. A szövegnek meg kellett győznie a lektort, nekem pedig dolgoznom kellett.
És végül így is sikerült.

Május–június, második részletek

Nekem a második részletek kikerülése a hátradőlés ideje volt. Mégis kettős érzések maradtak bennem. Egyfelől nekem egy ideig nem volt okom izgulni, hiszen egy lektor „továbbengedett”, és legfeljebb elmélyülhettem még jobban a szövegekben, várhattam, hogy milyen értékelést kapnak azok a művek, amiket megszerettem.
Másrészt éreztem, ahogy nő a feszültség. Mindenki mintha fáradtabb, kicsit ingerlékenyebb, kicsit idegesebb lett volna. A negatív lektorik még rosszabb szájízt hagytak, a részletekben felbukkanó hibák még erősebb kiemelést kaptak.
Ezt mindenképpen rossz érzés volt látni, hiszen addigra már kialakult valamiféle közösség az oldalon rendszeresen kommentelő olvasók-írók között.

Június–július, harmadik részletek

Az előszűrés eredményeinek kihirdetése után ez volt a második sarokpont az Aranymosáson. Ugyanis akit nem kértek be két részlet alapján a lektorok, az már nem kapott tőlük véleményt. A harmadik részlete csak annak a tizenegy szövegnek került fel, akik egy pozitív lektorit kaptak, és még egy lektor véleményére vártak.
A kevesebb szöveg miatt gyorsabb is volt ez a szakasz, és ezúttal hamar sorra is kerültem. Új meglepetés lett azonban a sok ebook jelölés, amit én legalábbis még bizonytalanul figyeltem. Nem tudni, mi lesz végül a sorsuk, azt is nehéz átlátni, hogy az érintett szerzők hogyan élik meg, és így hiába szerettem volna mindig azokkal örülni, akik nem kapnak negatív lektorit, nem mindig tudtam, hogy ők is örülnek-e.
Úgy érzem, a „külsősök”, azaz a nem pályázók és a pályázatból kiesők hozzászólásainak száma mostanra tényleg elenyésző lett. Valószínűleg ez is érthető: aki kiesett, az most már lassan eltávolodik az idei Aranymosástól.
Közben pedig nekünk még mindig nincs vége...

Az Aranymosás tényleg olyan, mint egy valóságshow, de örülök, hogy ilyen, hogy ha itt pályázom, végignézhetem a kiválasztás menetét. Tanulságos is volt, és a várakozást is megkönnyíti, ha tudom, hogy éppen hol tart a folyamatban az én kéziratom. Végül pedig az Aranymosás sok új ismeretséget hozott, ami szintén kellemes élmény.