... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Szaloncukor-sztori – 4 év után újratöltve

Szóval az úgy kezdődött, hogy karantén és itthoni láblógatás közepette azon töprengtem, mivel szórakoztathatnám még magam, ha már bevezettem a napi szintű sportolást (60-90 perc hosszúságban), meg kipróbálok mindenféle evési rutinokat, és még 200 napon sikerült is a saját szórakoztatásomra olvasni, meg persze színezek – szóval tényleg már nem tudom, milyen extrémitás jöjjön (kelttésztát meg már jól csinálok, de nem eszem, ezért minek?). Úgyhogy kigondoltam, hogy megint kellene szaloncukrot készítenem, mint négy évvel ezelőtt.

Meg is említettem ezt a világ előtt, mire egy kedves barátnőm azonnal úgy érezte, hogy nem megfelelően választottam ki az ízeket – marcipán és sós-karamella –, úgyhogy kértem tőle ötleteket, és nagyon megfogott a gyömbéres szaloncukor gondolata. Végül is majdnem annyira fura, mint a sós-karamell, nem?

Első felvonás – a gyömbér, ami nem szerepelt a tervek között

Megpróbáltam utánanézni, hogy a világinternet szerint mégis hogyan kell gyömbéres szaloncukrot csinálni, de sok okosságot nem láttam (mondanám, hogy magyar nyelven, de hát az angolszász országok meg nem csinálnak szaloncukrot, bármit tesznek is a gyömbérrel…). Mostantól majd bátran megtalálhatja a Google ezt a bejegyzést, leszámítva, hogy pont olyan laza konyhatündér vagyok, mint négy éve, és normális receptet nem tudok adni.

De azt elárulhatom, hogy a közeli bioboltban árulnak cukormentes aszalt gyömbért, nekem meg eszembe jutott, hogy végül is csináltam én cukormentes szaloncukrot négy éve is, és annak mintájára vettem hozzá cukormentes datolyát is. Zabpelyhem mindig van otthon. Este gyorsan bele is fektettem azt a közel tízperces munkát, amit ez igényel. Úgy néz ki, hogy fogod a gyömbért meg a datolyát (ami édesít) meg a zabpelyhet, és – valamilyen arányban… – beteszed őket a kiváló aprítógépedbe, és hagyod pörögni. Egy ponton hozzáadsz még pár datolyát és gyömbért, mert jaj, sosem áll össze, meg ici-pici vizet, és aztán egyszer csak egy helyes kis gombóc néz vissza rád az aprítóból. Ilyenkor érdemes nem elvágni az ujjad, amikor kiszeded (nem, egyáltalán nem tapasztalatból mondom, csak úgy eszembe jutott…). És akkor csinálhatsz belőle rudakat, mehet a hűtőbe, és majd felvagdosod, meg majd csokizod, ha eljön annak is az ideje.

Ezúttal nem néztem közben sorozatot, hanem podcastet hallgattam fülessel, és még hallottam is. Idén szoktam rá a podcastekre, általában futás közben szoktam hallgatni őket. Ez például a Black Mirror című sorozatról szólt, és most, hogy hallgatom, újra meg akarom nézni a Black Mirror összes részét…

 bejegyzes081_1.jpg

Második felvonás – a karamellnek csak egy kis szeretet türelem kell

A következő körben sós-karamellt készítettem, mert ez volt az eredeti tervem. Az a helyzet, hogy imádom a sós-karamellt, de a legtöbbször nem elég sós nekem. Szóval most próbálkoztam odatenni magam (vagyis a sót), de nem túlzásba esni a sózásnál…

A karamellhez (és a marcipánhoz is) már használtam hivatalos receptet, mást mint a múltkor, mert elvileg ez könnyebben vágható-törhető-formázható lesz. Amúgy a karamellben az a jó, hogy semmi dolgod nincs vele, csak annyi, hogy ne add fel a felénél. Itt például a forrástól számított 40 perc főzési időt írtak elő, ami rengeteg, kivéve, ha megnézel közben két Cinema Therapy adást a Youtube-on, mert akkor nevetve elröppen.

Nemrégiben találtam rá a Cinema Therapyra, és egyelőre bejön minden adásuk, annyira, hogy korlátoznom kellett a napi fogyasztható mennyiséget, mert 20-30 perc között mozognak, és nagyon könnyű beleveszni és hirtelen ott találni magad éjfélkor azzal, hogy kútba (és videózásba) esett az összes esti terved. Meg a nyolcórányi alvás is.

A szépen megfőzött és diszkréten sózott karamell jelenleg hűtőbe tehetőre próbál hűlni, aztán egy éjszakát a hűtőben kell lennie, de amint eljutok a teszteléséig, visszatérek, és elárulom, hogy olyan-e, amilyennek lennie kell.

 Harmadik felvonás – a marcipánt a hit tartja össze

Meglepő, de az idei kör legnehezebb eleme a marcipán lett. (Ez tévedés, de itt még nem tudtam mindent.) Amit nem boltban vettem, hanem magam terveztem elkészíteni. Ugyanazt a receptet használtam, mint a karamellhez, ami 2-1 arányú mandulát és porcukrot javasol, valamint egy kevés vizet. Ha lett volna itthon narancslé, azzal dolgoztam volna, de hát nincs. Hm, legközelebb megpróbálom kávéval…

Na, vissza a marcipánra. Mivel nem fogok 10 dkg porcukorért venni egy egész zacskónyit, betettem a kristálycukrom végét meg a nádcukromat az aprítógépbe. Aztán hozzátettem a mandulát, hogy tényleg vigye is. Aztán álltam és meghatottan néztem, ahogy aprulnak. És eltöprengtem azon, hogy talán ha hagynám, elkészülne ebben az aprítógépben maga a marcipán is… (Csak hozzá kéne adnom egy kis folyadékot.)

De a házi marcipán lényege, hogy turkálj benne, szóval kiszedtem a porállagú csapatot, adtam hozzá egy kicsi (tényleg kicsi) vizet, és elkezdtem nyomkodni, hogy a mandulában lévő olajak kedvet kapjanak ehhez a történethez. Hát, nem fogok hazudni, elvesztettem a hitemet egyszer-kétszer. Szerencsére a Holidate-et néztem a Netflixen és ezen kívül meg adhattam még hozzá vizet, szóval nem kellett feladnom.

Aztán egy ponton hirtelen átfordult a dolog, és tök olajos és gombócszerű lett a kezem alatt ez az izé, csakhogy ezután fogalmam sem volt, meddig kell ezt gyúrni. Mert például azt tudom, hogy a kelt tésztát, még ezután 30-40 percig kell, de mi a marcipán titka? Mindenesetre a felét betettem a hűtőbe, a másik feléhez cukrozott narancshéjat gyúrtam, és azt is betettem a hűtőbe.

Az ilyen típusú kézzel gyúrást soha ne csináljátok körömlakkozott kézzel. (Jó, a géllak lehet, hogy belefér.) Ez már többéves tapasztalatom, és nem csak a kelttésztára igaz. Nem mintha körömlakk lenne a marcipánban. Ha mégis, akkor tökre marcipánszínű :P

Most pedig minden arra vár, hogy csokit olvasszak…

Közjáték – karamell a (nem elég) hűvösön

A karamell kiválóan vágható és formázható, de inkább nyúlik, nem törik. Azt hittem, hogy ez nem lesz gond, de igazából az a hátránya, hogy nagyon könnyen felpuhul, ami nehezíti a csokizást.

Viszont sós. (Ez persze nem igaz, totál édes, de akkor is, értitek…) Jessz!

bejegyzes081_2.jpg 

Negyedik felvonás – csokifürdő a konyhában

Másnap láttam neki a csokisításnak, ami közben ismét podcastet hallgattam (mostanában a Filmrecorder podcastjeit hallgatom). Csokiolvasztásban már erős vagyok, évekkel ezelőtt csináltam először házi bonbont, amit lehet, hogy elegánsabban kellett volna, de én úgy csináltam, hogy megolvasztottam a csokit, befűszereztem (például chilivel – igen, jól látod), majd szilikonos bonbonformába öntöttem és hagytam kihűlni a hűtőben. Azért annyira vagyok elegáns, hogy gőz fölött olvasztom.

75 és 85%-os csokikat használtam most, és a marcipános meg a gyömbéres beforgatása kiválóan ment, mert ezek elég kemények. Külön móka, hogy az Eszes Ritától kapott japán evőpálcikámmal dolgoztam.

A karamell kicsit túl lágy lett, nagyon könnyen kiolvad a konyhám melegében, úgyhogy ezek a legkevésbé pofás szaloncukraim. Még jó, hogy megenni és nem nézegetni kell őket.

Habár most sok óra elteltével megnéztem őket, és hát a vége tényleg problémás, töprengek, hogy újra nekifussak a csokiba mártogatásuknak…

Ötödik felvonás – papírgyárba szabadulva

A csomagolás lehetne a jövő zenéje, de hirtelen sürgősnek látszott, mert a hűtőmbe semmi más nem fért be, csak szaloncukrok vágódeszkákon… Kétféle papírba szoktam csomagolni, az első fehér és valamiért azt gondolom róla, hogy tök steril, a második színes csomagolópapír, és segít nekem emlékezni arra, hogy melyik milyen ízű.

Első körben nekiláttam a gyömbéres és a narancsos-marcipános csapatnak, ezek láthatók a képen. Sima marcipános és sós-karamellás vár még rám. Csomagolás közben tényleg kiválóan lehet filmet nézni, pontosan erre való az Igazából szerelem, amit feltétlenül meg kell néznem, különben elmarad a karácsony, és ez a 2020 elég kemény év, nem kockáztathatunk…

 bejegyzes081_3.jpg

Összegezve idén is karamellel gyűlt meg a leginkább a bajom, de legalább most nem a főzési szakaszban. Ezzel együtt azt mondom, hogy a házi szaloncukor készítése nem túl bonyolult dolog, de az tagadhatatlan, hogy ráment a hétvégém… Pedig gyorsnak és full egyszerűnek tűnik. Érthetetlen.

Ha mégis belevágnátok, akkor hajrá, hiszen bőven van időtök huszonnegyedikéig. Jó mulatást!

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr5516336148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása