... és van, aki majd ír...

Pár bejegyzésben írtam már arról, hogy fanfiction-írós háttérrel ültem neki megírni az első regénye(i)met, és ez a háttér bizony nagy írásgyakorlatot adott nekem. Mivel a fanfiction egy helyes kis szürkezónás műfaj, ami, ha nem tiltott (azaz egy író nem tiltja konkrétan meg) és nem kapsz érte fizetséget, szabadon írható és online publikálható, általában furcsán néznek rá az emberek.

Pedig az az igazság, hogy a kanonizált irodalomban rengeteg olyan mű van, ami „igazából” fanfiction, csak éppen a szerző már legalább 70 éve halott, és szabadon hozzá lehet nyúlni a művéhez, ebből a szabadon hozzányúlásból pedig sokféle parafrázis, újra- és továbbgondolás lehet, amiknek mind az irodalmi értéke, mind a szórakoztató mivolta egy pillanatig sem vitatott.

Lássuk, milyen „tipikus” fanfices sztoritípusokra létezik elismert példa a világirodalomban (a teljesség igénye nélkül, nyilván):

– a folytatás (egyszerű és nagyszerű helyzet: vége a regénynek, de mi még többet akarunk)

Például Alexandra Ripley regénye, a Scarlett, ami Margaret Mitchell Elfújta a szél című művének folytatása.

Vagy ilyen a nemrég megjelent Veronai szerelemesek Melinda Taubtól, ami a Rómeó és Júlia történetét folytatja Benvolióval és Rosalinnal a főszerepben.

– az Alternatív Univerzum, amikor más korba és időbe, helyzetbe helyeznek egy történetet (legtöbbször modern(ebb) világba régi történeteket, de lehet ez mágia nélküli Harry Potter is)

Például Helen Fielding népszerű és nagyon szórakoztató műve, a Bridget Jones naplója nem más, mint egy Büszkeség és balítélet újragondolás, ami napjaink Angliájába helyezi a történetet. Itt akad szingli és párját kitartóan kereső hősnő, elsőre savanyúnak és fennhéjázónak tűnő Mark Darcy, szélhámossal meglépő és emiatt bajba kerülő rokon (ezúttal anya, nem húg), akin Darcy segít, meg hazug ellenlábas is akad, Wickham szerepében Daniel Cleaver látható.

De ilyen (bár ez nem irodalmi mű, viszont már klasszikusnak számít) a West Side Story című musical, ami egy modern (oké, hatvanasévekbeli), amerikai újragondolása a Rómeó és Júliának. Itt a két ellenséges „család” a bevándorló Puerto Rico-i és a tősgyökeres amerikai banda, de a két fiatal között a szerelem sajnos éppen úgy tragédiába fordul.

Vagy Eugene O’Neill drámatrilógiája, az Amerikai Elektra amely Aiszkhülosz Oreszteia című trilógiáját helyezi modern, mégpedig 19. századi amerikai környezetbe.

– a mellékszereplő főszerepbe emelése és az ő történetének kibontása (pl. hogyan élhette meg a Harry Potter sorozatot Ginny Weasley vagy Neville Longbottom?)

Például ilyen John Updike regénye, a Gertrud és Claudius, ami valójában Shakespeare Hamletjének Gertrudjáról, azaz királynőjéről szól, aki idős és nem túl kedves férjének testvérébe, Claudiusba szeret bele. Nagy kár, hogy Hamlet nem hagyja őket boldogan élni, amíg…

De a 6 hét a világban bőven kivesézett Rosenrantz és Guildernstern halott, Tom Stoppard drámája is a Hamlettel és annak két kicsike mellékszereplőjével játszik, nekik ad személyiséget és próbálja kitölteni az eredeti drámabeli szerepükben a lyukakat.

Vagy Madeline Miller a 2010-es években megjelent Akhilleusz dala című műve az Iliász szereplői közül kiemeli Patrokloszt (is), és a háború mellett Akhilleusz és Patroklosz viszonyára helyezi a hangsúlyt.

– csak egyetlen elem megváltoztatása (mi lenne, ha Harryt nem a Dursleyk nevelték volna fel, hanem Weasleyék?)

Például Szabó Magda gyönyörű regénye, A pillanat, ami úgy indul, mint Vergilius Aeneise, de a történet elején nem Aeneas felesége, hanem Aeneas hal meg, Creusa pedig férfiruhában, őt helyettesítve vezeti az új hazát kereső trójaiakat. Miben lesz így más a történet? Rengeteg mindenben, nyilván.

Persze, ezek parafrázisok, mégis nevezhetjük őket rajongói továbbgondolásnak, hiszen a fenti művek többsége valószínűleg éppen úgy „rajongásból” készült, mint a fanfictionök – Szabó Magdáról például lehet tudni, mekkora rajongója volt gyerekkora óta az Aeneisnek –, hiszen az ember annak a történetnek a fordulataival, szereplőivel foglalkozik szívesen, amit szeretett.

Míg a fanfiction esetében gyakori kérdés, hogy a szerző miért nem saját történetet, helyzetet, szereplőket használ, addig ezek a művek elfogadottak, sőt, sokszor teljesen kanonizáltak. Ennek persze nem az a titka, hogy eltelt az a bizonyos 70 év, ami után lejárnak a szerzői jogok, hanem az, hogy ezek bizonyítottan minőségi művek.

Az internetre felkerülő fanfictionök közül kiszűrni azt, ami értékes, olyan, mintha a világ összes írói próbálkozása (középiskolai fogalmazásoktól kezdve asztalfióknak írt szövegekig) közül akarnánk kiszűrni a valóban irodalmi értékkel bíró, jól működő történeteket. Sejtjük, hogy ez nagyon nehéz – de mégsem mondjuk, hogy az irodalom hülyeség, csak mert létezik sok rossz írás. De csak azért nem, a kiadók már megszűrték nekünk a szövegeket.

Mindebben nem is az az érdekes, hogy miért kezelik fenntartással az emberek a fanfictiont (világos, hogy a kétes minőség miatt, meg mert a romantikus(nak nevezett) történetek között minden párosítás előfordul a világon…), inkább az az érdekes, amikor felmerülnek olyan kritikus hangok, hogy egy kész, kerek történetet vajon érdemes-e újragondolni, variálni. Merthogy ez nem kérdés. Biztosan érdemes. És nagyon jó és nagyon érdekes történetek születhetnek belőle.

A mesék új térhódításáról és újrameséléséről pedig még szót sem ejtettünk – pedig ez mostanában különösen divatos, és engem külön érdekel-érint. Mindenesetre ismert történetek világába visszalesni jó és szórakoztató. Ezen nincs mit vitatkozni.