... és van, aki majd ír...

Múlt héten volt a kedvenc könyves eseményem, a Könyvfesztivál. Szombaton és vasárnap jártam kint a Millenárison, meglehetősen esemény- és kávédús két nap sikeredett.

Gyönyörű, napfényes (és nyárias) tavaszi napok után jött a Könyvfesztivál hétvégéje egy kiadós hidegfronttal, jó erős széllel és némi esővel zárásként. Szerencsére fedett, zárt hely a Millenáris, azaz a standoknak csak egy része szorul ki az épületekből. Azért hiányzott a fűben üldögélés (lehetősége), és külön kihívásnak látszott átmenni a Gyerek(b)irodalomba, mert olyan messze volt a Táncszínház a B épülettől. Jó, azt hozzá kell tennem, hogy mivel a szépségért meg kell szenvedni, természetesen sikerült szombaton alulöltöznöm. Szerencse, hogy aznap volt kevésbé szeles az idő.

Tizenegy előtt nem sokkal érkeztem meg a Millenárisra, On Sai már kezdett dedikálni, én meg elkezdtem kávét vadászni. Szembesültem azzal a sokkoló hírrel, hogy idén nincs kint a hozzánk tartozó kávézó – cserébe végigpróbáltam a Millenárison fellelhető összes kávét kínáló helyet. (Spoiler: a Bookline-nál volt a legjobb.) Megvettem Moskát Anita új könyvét, az Irha és bőrt (mindenki ezt vette éppen körülöttem), aztán tényleg vadásztam kávét a Barikatúrát rajzoló Pannával, beszélgettünk kicsit, aztán már jött is a beszélgetés Katona Ildikóval.

A Vörös Pöttyös Klub kihelyezett tagozata kicsit más hangulatú volt most, mint lenni szokott, mert nem kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, hanem inkább a kiadós kulisszatitkok, a Young Adult irodalom hazai megalapozása, a Vörös Pöttyös márka születése került terítékre. Katona Ildikó nagyon magával ragadóan tud mesélni, azt hiszem, mindenki kapott egy kis ízelítőt abból a lendületből, ahogyan ő dolgozik.

A beszélgetés után pont volt időm ebédelni (és kávézni), aztán jött a 2 óra, azaz kezdődött a dedikálás. Igaz, már előtte is úgy érezhettem magam, mintha rocksztár lenni, mert időről-időre megállítottak egy gyors, előrehozott aláírás vagy fénykép erejéig. Ez még mindig elképesztően jó élmény, ahogy az is, amikor ott állnak sorban az emberek, és várnak rám.

Chiarát és Bálint Erikát váltottam – mindkettejüknek karácsonykor jött ki az első regénye, ha jól hallottam, kellemes könyvfesztiválos élményekkel gazdagodtak így elsőre. Pannának a kezébe nyomtam a fényképezőgépemet, kipakoltam a könyvjelzőimet, éééés belecsaptam a lecsóba. Hogy tíz perc múlva diszkréten megkérdezzék tőlem, van-e pót aksim a géphez. Nyilván nem volt. Sem töltőm. De végül is nem a fotó a lényeg, hanem az élmény, na.

Az élmény pedig szuper volt: ismerős és új arcok, kis beszélgetések a színházi kulisszák titkairól és A kis herceg nagyszerűségéről. Nagyon élveztem a dedikálást, a találkozásokat, na meg azt is, hogy csak párszor írtam hülyeségeket dátumnak (például 2018-at…), névnek meg talán soha, ami elég fontos, akár a dedikáltató személy, akár a saját nevem a cél.

A dedikálás végén átadtam a helyem Tavi Katának, sőt, nagy örömömre már Demi Kirschner is felbukkant, kicsit dumáltunk, és aztán elkezdődött (jobban megfontolva folytatódott…) az a nagyon furcsa és egyben fantasztikus könyvfesztiválos élmény, amikor ilyen-olyan felállásban ténfergünk lényegében a KMK standjának négyméteres körzetén belül, de mindig „mindjárt” elindulunk, meg mindig találunk valakit, akivel dumálhatunk.

Bessenyei Gáborral például szövetkeztünk mindenféle titkos ügyekben, valamint videózásra alkalmas helyet kerestünk. Pannáékkal aztán elrángattuk egymást kávézni (jó, tutira én rángattam őket…) és ittam egy flatwhite-ot, mert abban dupla espresso van, és utána már tényleg mindenki úgy nézett rám, mintha egy bespeedezett gumimaci lettem volna.

Mindenesetre ebben az állapotban röhécseltünk Eszes Ritával, V. K. Bellonével (aki ekkor még csak civilben volt kint Veronikaként), Novák Vicával és az újra odaráncigált Bessenyei Gáborral, és valamikor Rácz-Stefán Tiborral is, de kicsit összefolyik ez nekem… Lehet, hogy csak én röhécseltem, nem tudom. A többiek egyre gyanakvóbban néztek rám, és született egy olyan döntés, hogy több kávét nem kapok. (Spoiler: itthon azért ittam.) Deszyvel még adtunk egy szakdolgozathoz interjút a Vörös Pöttyös Klub kapcsán, majd némi utolsó beszélgetés után Pannával szedtük a sátorfánkat, és elmentünk vacsorázni.

Jól elfáradtam a szombatban, de még nem volt vége semminek, mert vasárnap visszatértem a Millenárisra. Tízkor vettem egy kávét – biztos, ami biztos –, és kicsit szerkesztősködtem, aztán déltől nem volt hivatalos dolgom, úgyhogy… csak hatig voltam még kint a Könyvfesztiválon.

Amit nagyon jól tettem nyilván, mert találkoztam Bakti Viktorral, Spirit Bliss-szel (aki jön majd Vörös Pöttyös klubra, ollé!), és újra V. K. Bellonével, akit alaposan ki akartam faggatni tengeri hajózás ügyében, de hogy miért, azt egyelőre fedje jótékony homály (nem, nem spoilert írok ide, hanem semmi informatívat, haha…). Úgyhogy beszélgettünk kereskedő-, hadi- és halászhajókról, aztán a kollégák kedvesen szóltak, hogy talán ha átadnánk a helyet Szélesi Sándornak, aki dedikálna, az egészen elegáns lenne. Megtettük.

Volt újabb beszélgetés-kör csokizással, majd Deszyéket meghívtam egy kávéra, mert vettek nekem Tatabányán újrahasznosítható, zöldség-gyümölcsvásárlásra való sparos szatyrot (Budapesten nem kapható!), és ők végre elvittek engem egy messzi-messzi galaxisba, azaz a T épületbe, ahol leültünk dumálni, és akkor szó esett a Trónok harcáról, a 13 okom volt Netflix-sorozatának második évadáról, meg arról, melyik Marvel-filmeket kedveltem én, és mit rontottam el, hogy nem kedveltem mindet. Közben fogyott egy csomó finom csoki és édesség, és idővel rájöttünk, hogy öt óra múlt.

Én azt hittem, jól megnézem, hogyan kezd dedikálni Kántor Kata és Kozári Dorka – de ők négytől dedikáltak, szóval megnéztem, ahogy befejezték. De tudtunk kicsit beszélni, és ez a lényeg. Utána visszabóklásztam a B épületbe, egy csomó régi kollégát összeszedtem, hogy pár szót váltsunk, és végre haza is indultam.

Na most, azt nem fogom megnézni utólag, hány beszélgetést írtam fel magamnak, amikre nem ültem be mégsem, mert végül is már mindegy is. A lényeg az, hány beszélgetésen vettem részt magánban – és az mind megérte. Úgyhogy köszönöm a társaságot mindenkinek, jövőre ugyanitt, ha lehet, több napfénnyel és 5-10 fokkal melegebb hőmérséklettel.

Éljen a Könyvfesztivál!