A tervek szerint hamarosan megjelenik az új regényem, ami 6 hét alatt játszódik. Mivel ez a 6 hét nagyon meghatározó szakasz, úgy döntöttem, indítok egy olyan cikksorozatot, amiben mindig 6 dolgot mesélek el a regény kapcsán. Ma olyan színészekről lesz szó, akikért én rajongtam fiatal koromban.
Tudjuk, hogy Nelli egy színész, K.M. miatt szeretne mindenáron bejutni a Molnár Ferenc Színházba. És a Prológus blog készített is nyár elején egy listát arról, kik azok a színészek manapság, akikért az ember bármikor beverekedné magát egy színházba. De kikért rajongtam én? Lássuk!
1, Kaszás Attila
Azt már elmondtam, hogy A padlás meghatározó első élmények között volt színházjáró életemben. Nos, talán ennek köszönhető, hogy Kaszás Attila az első volt a kedvenc színészek sorában. Még egy fekete-fehér képet is rejtegettem róla a párnám alatt. (Biztos azért rejtettem el, mert a nővéremtől nyúltam le…)
Persze Rádiós szerepe mellett is sok izgalmas pillanat volt még. A West Side Story például (ami egy Rómeó és Júlia parafrázis).
2, Bozsó Péter
Volt egy idő, amikor a Budapesti Kamaraszínház új bemutatóiban a legfontosabb kérdés az volt számomra, hogy szerepel-e bennük Bozsó Péter. És rengeteg előadást azért néztem meg (többször is), mert szerepelt. Kész szerencse, hogy ilyen foglalkoztatott színész volt akkoriban.
Az alap nyilván az a bizonyos A velencei kalmár előadás volt, amit Alföldi Róbert rendezett, és szerintem a Facebook oldalamon tettem már említést róla, de azért utána jött például a Haramiák (Schiller), az Amerikai Elektra (O'Neill), szóval a rajongással az ember irodalmi műveltsége is nőhet akár...
3, Takátsy Péter
Amikor Takátsy Péter felbukkant a Katona József Színházban, nagy rajongója lettem (legalább látjuk, hogy nem csak szőke férfiakért rajongtam), és nemrég esett le, hogy teljesen tudat alatt, de ebből egy picit megjelenítettem a 6 hét a világban: Nelli egy ponton felidézi, hogy K.M. A fösvényben Valér szerepét játszotta a Molnár Ferenc Színházban, és ő mennyire szerette ebben a szerepben is – pontosan ezt játszotta Takátsy Péter a Katonában kamaszkoromban.
(A képen Csákányi Eszterrel A fösvényben)
4, Homonnay Zsolt
Csak, hogy adjunk a musicaleknek is. Homonnay Zsolttal a Madách Színházban játszott Will Shakespeare, vagy amit akartok (ennek a darabcímnek most utána kellett néznem, kiderült, hogy ez egy magyar musical) találkoztam igen sokszor – mert ezt is többször megnéztem. Mondjuk, ez egy nagy összetalálkozás is lehetett: Shakespeare és Homonnay jó párosításnak bizonyult. (Nem Shakespeare-t játszotta.)
Most megnéztem amúgy a szerepeit, és szinte sajnálom, hogy más musicalben nem láttam. Talán még egy Evita-élményem volt, de ennyi, pedig játszott a Jézus Krisztus Szupersztárban is (mint K.M. a regényben).
5, Almási Sándor
Az az ember, akinél emlékszem, hogyan vadásztuk le közös fotózásra a Várban lévő Csepűrágó Fesztiválon, de egyébként nem tudok hozzá színdarabot kapcsolni. Furcsa dolgok ezek.
Talán a Csinibaba című film is szerepet játszhatott a dologban, de érdekes, hogy Almási Sándorhoz főleg a rajongást tudom kapcsolni, nem annyira az előadás-élményt.
6, Mester Tamás
Ez furcsa lehet, mert Mester Tamás főleg énekesként ismert, én pedig színészeket ígértem. A magyarázat a dologra az Elisabeth című musicalben rejlik (ezúttal Operettszínház), ahol a Halál szerepét egy időben Mester Tamás játszotta. És én évekig őriztem egy színházjegyet, amit szemceruzával dedikált. Persze hallgattam az albumát is, mert én lelkiismeretes rajongó voltam.
Szerettem volna hozni egy Halál-sminkes képet Mester Tamásról, de nem túl jó minőségűek, főleg videókból vannak kiszedve. Úgyhogy marad ez.
Ők voltak a kamaszkori kedvencek. Már a magyar színészek közül, mert a filmszínészekről akkor még nem is beszéltünk…
Azóta kicsit más a színházba járási preferenciám. Nem mintha ne tartottam volna később is számon a színészeket, de egyre inkább fontos szerepet játszott az, ahogyan játszanak, nemcsak az, hogy rajongok a kinézetükért, vagy egy képzeletbeli jellemért. Talán majd Nelli is eljut eddig.
Az biztos, hogy a regény elején őt a rajongás mozgatja, de azért ennél többről is szó van, hiszen ő személyesen is ismerte K.M.-et. És meglátjuk, hogyan alakul kettejük története a Molnár Ferenc Színházban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.