... és van, aki majd ír...

A fanfic olyan irodalmi alkotás, ami egy másik könyv, film, sorozat világában játszódik, annak szereplőit jeleníti meg. A mű jogai az eredeti alkotónál vannak, így a fanfic alapvetően olyasmi, amit a szerző csak saját maga (és olvasói) szórakoztatására alkot meg, anyagi haszna nem származik belőle, és művének publikálása – általában interneten – a szerző hallgatólagos beleegyezésével történik.

Az elmúlt években nagyon megerősödött a fanficekre épülő amatőr írói oldalak, közösségek ereje, és egyre több olyan szerző bukkan fel saját könyvvel, aki fanficekkel vált ismertté. Elég csak Marissa Meyer, Naomi Novik, Cassandra Clare, Görgey Etelka (Raana Raas, valamint Enahma) vagy Spirit Bliss nevét megemlíteni: mind sikeresek voltak fanficeikkel, és azok lettek saját regényeikkel is.

De miért jó fanficet írni?

Egy már létező fandomban – más történet világában – alkotni olyan, mintha egy védőburokban mozogna az ember. A szavak, a karakterek, a szituációk mind az író, mind az olvasó számára adottak. Elég csak célozni két szereplő múltjára és ebből eredően a viszonyára, és az olvasó, aki maga is ismeri az eredeti műveket, azonnal tudni fogja, miről van szó. Ehhez jön hozzá az a tény, hogy mivel az érdeklődő azért kezd bele az olvasásba, mert éppen arról a karakterről szeretne olvasni, az írónak nem kell meggyőznie az olvasót, megszerettetni vele a figurát, hiszen ő már a kezdet kezdetén szívébe zárta.

Mindez nem jelenti azt, hogy nem lehet továbblépni, elhagyni a legegyszerűbb sémákat, amelyeket a fanfic nyújt. Ha az ember jól elboldogul már azokkal a figurákkal és azokban a helyzetekben, amelyeket az eredeti szerzők alkottak, akkor jön a játék igazán izgalmas része. Az adott világot – tiszteletben tartva a szabályait – el lehet kezdeni alakítani, keresni a határokat, hogy még a fandomon belül maradjunk ugyan, de már hozzáadjunk valami eredetit a történet világához. Lehet hozni saját karaktert, akit éppen úgy alakít és talál ki az ember, ahogyan egy saját regény vagy novella szereplőjét alakítaná, csak éppen az ismert környezetbe helyezi.

És, ha már átalakítgatjuk a világot és telepakoljuk saját szereplőkkel, nos akkor kell elgondolkozni azon, hogy kilépjünk mások világának burkából, és megalkossuk a magunkét.

Hiteles, logikus, saját szabályrendszerét minden helyzetben követő világot építeni nem egyszerű – személy szerint az egyik legnehezebb feladatnak látom az írásban. Tudom, hogy mások pedig éppen azt érzik kihívásnak, hogy az őket körülvevő világot mutassák be valósághűen, ezért szívesebben teremtenek világot vagy viszik a szereplőiket más országokba, mint hogy itthon játszódjon a történetük. Nyilván mindezek miatt kényelmes a fanficekkel játszani, meg azért is, mert önbizalmat ad – elegendő önbizalmat ahhoz, hogy az ember azt is kipróbálja, amit egyébként nehéznek érez.

Én több fanfices kört is futottam. Kiélveztem mindazt, ami előnyös lehet benne: mozogtam Rowling világában, továbbírtam a történetet az ő eredeti tervei szerint, aztán később ki is fordítottam a világát, alakítottam, változtattam rajta, és igyekeztem kitalálni, hogy mit tennének a szereplők új körülmények között. Később elkezdtem saját szereplőket is írni, ezzel még inkább saját képemre formálva a Harry Potter világát. Majd egy időre abbahagytam a fanfic-írást, teremtettem saját világot, de aztán visszavonzott az olvasóval való közvetlen kapcsolat, a vélemények, azonnali reakciók lehetősége, így újra fanficeket kezdtem írni.

Valószínűleg ez a két lépcsős rendszer kellett, hogy „beérjek”. Először megtanultam kifejezni mindazt, amit le akarok írni. Megtervezni egy regényt és végigvezetni a dramaturgiai íven a szereplőket. Eleinte kicsit talán túl mereven ragaszkodtam a szabályaimhoz, de már értettem, hogy miért van szükség rájuk, miért kellene kulcspontok. Eközben megtanultam figyelmesen olvasni és ennek alapján tudatosan írni. Később a határok feszegetése, a saját és új helyzetek megteremtése, aztán az új, saját karakterek kerültek sorra. Itt még megvolt persze a fanfic adta biztonság, az, hogy elég csak leírni egy-két szót, és minden olvasó tudni fogja, miért van mondjuk két fiatal szülei között évtizedes ellentét.

Amikor már elég biztosan mozogtam a saját magam és a Rowling tervezte világok ötvözetében, akkor jött el a továbblépés ideje. Nem egy olyan történetem van, amelyeknek az alapötletük még a fanficek világából származik. De a részletes kidolgozásnál már elengedem Tudjukkit vagy az aranyvér fontosságát. Rengeteget tanultam a fanficektől, és biztos, hogy maradnak majd kiaknázatlan ötleteim – amikből nem születhet és nem is kell születnie saját történetnek –, de egy ponton búcsút kellett inteni. Most már talán végleg.

(Fun fanct, avagy 2021-es kiegészítés: miért is kellene búcsút inteni a fanfictionnek? Nem kell. Mai napig ez a happy place-em, és ez teljesen oké <3 )