... és van, aki majd ír...

Nemrég egy facebookos csoportban arról indult beszélgetés, hogy ki mennyi ideig dédelgeti az alapötleteket, mennyit tervez és készül fejben, mielőtt írni kezdene. Ennek, és a mostanában meg-megszakadva alakuló új történetemnek hatására született meg ez a néhány gondolat.

Furcsa dolog az új történet születése. Persze vannak olyan szerencsés és ihletett időszakok, amikor teljes fegyverzetben robban ki az ember fejéből a mű. Ez akkor kifejezetten jó érzés, ha éppen nincs túl sok más tennivaló, és belefér a hétköznapokba az, hogy naponta órákat töltsek a gép előtt. Szerencsétlenebb, ha éppen volna mit csinálni, mert akkor vagy vissza kell tartani a szöveget, vagy elhanyagolódnak fontos dolgok (munkák, feladatok, alvás…).

Voltak olyan időszakok az életemben – főleg fanficek esetében –, amikor írni kellett, és még idő és lehetőség is volt rá, úgyhogy hetek alatt születtek meg és kerültek fel a netre teljes (kis)regények. Mostanában viszont nem ezek a kirobbanóan készülő történetek a jellemzőek, hanem inkább lassan érik be, áll össze az a valami, ami megírásra vár. Van olyan, hogy csak egy apró ötlet villan be, amit leírok, aztán később jön még hozzá ez-az, és jó esetben ezekből lassan kialakul az, ami majd a történetet adja. Néhány ilyen ötlet vár még arra, hogy tényleg beindítson, elkezdjek dolgozni rajtuk.

Mostanában többször is írtam olyan „előszövegeket” – magamban ötlet-novellának nevezem az ilyet –, amit önmagában nem akartam publikálni, de később abból bontottam ki azt a történetet, amit végül is megírtam. Az Aranymosásra beadott kéziratom esetében is létezett ilyen előtörténet. Ezekkel akkor jól elvagyok, még nem tartom őket ötletgyűjteménynek, de visszanézve látszik, hogy mindig sokkal kezdetlegesebb, kevésbé kidolgozott, mint ami később lesz belőle. Közben az ötlet, az alapvető viszonyok, vagy a csúcspont jelenete megvan benne, és utána jó alap lehet.

Annál a történetnél, amit most írok, szintén volt egy kiindulás, és jelenleg ez alapján megvan az alapötlet, amiről tudom, hogy sokat kell még pontosítani és finomítani, hogy kerekké váljon. Ugyanakkor ez nem az a típusú ötletem, amit csak tervezgetek és majd egyszer talán elő is veszek, hanem elkezdtem írni, és jöttek a szavak, képek, szereplők. Közben lett egy vázlatom, főbb cselekményívvel, és ahogy haladok, úgy születnek meg az előttem álló fejezetek részletesebb vázlatai is. És persze maga a történet.

Mégis új az, ahogy a szereplők alakulnak. Az ötlet-novella miatt volt egy kezdő, főbb vonásokat felvázoló képem róluk, de a cselekmény fejlődésével párhuzamosan fejlődnek a karakterek. El kell dönteni, hogy kihez illik, hogy kimondjon vagy megtegyen valamit egy-egy dramaturgiailag fontos ponton, és néha ennek megfelelően át kell alakítanom az eredeti elképzeléseimet. Talán azért is új a helyzet, mert bár a karakterek kivesézése ismerős dolog, de éppen az új figurák teremtése az, ami a fanficek (egy típusa) esetében „megúszható”.

Persze nem ez az öt-hét szereplő lesz életem első saját figurája, de a képlékenységük meglep és néha el is bizonytalanít. Talán ez is egy próbája a kötött keretekből való kilépésnek: újra meg újra meg kell győznöm magamat, hogy elengedhetem az első ötleteket, mert ez a mostani a pontosabb, most mutatkoznak csak igazán be a szereplők, és most alakul ki a jellemük. Valahol arról is szól ez, hogy be kell látni, ha valamiben tévedtünk, ha nem úgy működik a történet, ahogy eredetileg elképzeltük. És tudni kell alakítani.

Így ismerkedem az új történettel, érzem, hogy el fog jönni majd a pillanat, amikor minden a helyére zökken és íratja magát – de azt ki kell várnom, sőt, meg kell érte dolgoznom, nem egyszerűen csak várni rá. Izgalmas állapot, ahol az írás–javítás–újratervezés háromszög állandóan billeg. Vannak időszakok, amikor küzdeni kell érte, mert akad olyan nap, amikor túl soknak érzem a bizonytalanságot, és emiatt nehezen szánom rá magam, hogy megnyissam és folytassam. Aztán amikor meg megnyitom, mindig találok egy kész részt, aminek szeretem a hangját, ami megragad és továbbmozdít.

Szóval egyre jobban hiszek abban, hogy egymásra találunk ezzel a történettel, elkapom a fonalat, és elmesélhetem az egészet elejétől a végéig.