... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

A Bárka online címoldalán
A Bárka online címoldalán

Barka2_1.JPG

Ebben a pillanatban én szerepelek a Bárka online verziójának címlapján, az első helyen. Ugyanis az Ígéret című novellám, amely megjelent a Bárka 2013/6-os számában, most már online is olvasható . Jó olvasgatást mindenkinek!

Ígéret a Bárkában
Ígéret a Bárkában

Barka.jpgTegnap munka után a Bárka folyóirat fogadott a postaládában. Már jó ideje vártam rá, ugyanis egy bő évvel ezelőtt fogadták el a Bárkánál az Ígéret című novellámat. Persze egy ilyen folyóiratnál meglehetősen hosszú várakozási idő, mire az ember bekerül az újságba – különösen, mert az oldalak száma korlátozott, és a Bárka közöl tanulmányokat, esszéket és kritikákat is az irodalmi művek mellett. Különösen, hogy nekem ez az első nyomtatott, ...

Novemberi eső
Novemberi eső

Halloween_tok.jpgA közelgő Halloweenre és Mindenszentekre való tekintettel hoztam egy novellát. Három éve készült egy pályázatra, amin harmadik helyezést ért el. Most elővettem, átnéztem, kigyomláltam belőle a felesleges részeket, javítottam, feszesebbé tettem, ahol lehetett, és új köntösben nagy örömmel mutatom be nektek.

Jó szórakozást!

 

...

Ébresztő! Kiadnak!
Ébresztő! Kiadnak!

Szinte pont egy évvel ezelőtt csatlakoztam az Aranymosás oldalán lévő közösséghez. Akkoriban hirdették ki az első pályázat eredményét, volt is néhány szöveg, amibe belenéztem, és örültem, amikor láttam egy-két jó, nyertes részletet. Utána figyeltem és belekóstoltam a száz szavas játékokba (ha valaki szeretne írás-gyakorlatokat végezni, nézze meg és próbálgassa őket, mert nagyon tanulságosak), és vártam a második pályázat kiírását.

Arról, ...

Aranymosás - döntés
Aranymosás - döntés

Jövök majd még, és írok hosszabban, de munkanap van, úgyhogy álljon csak ennyi itt:

A Szívből, színből, igazán a II. Aranymosáson Katona Ildikó döntése alapján a nagy példányszámú, országos kiadásra szánt kategóriába került, vagy a Szivárvány vagy a Vörös Pöttyös sorozatban. Részletekkel később jövök, mert én is később tudok majd meg. De az élményről biztos írok még. ;-)

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása