... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

6 hét a világ - beharangozó

A tervek szerint ősszel – legkésőbb karácsonyra – megjelenik az új regényem, aminek munkacíme 6 hét a világ. Ez egy színházban játszódó történet. A hétvégén készítettünk is egy izgalmas beharangozót a Prológus blog csapatával.

prologus_alapkep.jpg

A történet főhőse Nelli, 21 éves, BA képzés után elmegy a Molnár Ferenc Színház gyakornoki programjába, főleg marketingre szeretne fókuszálni, de még annál is jobban akar az egyik színészre fókuszálni, K.M.-re, akivel valaha egy gimnáziumba jártak, sőt, egy évig még színjátszóztak is együtt. Majd K.M. elballagott és felvették a Színművészetire. Azóta nem beszéltek. De most végre újra találkozhatnak – kérdés, hogy a fiú egyáltalán emlékszik-e Nellire. És akár igen, akár nem, kérdés, hogyan fogadja?

A Prológus egyfelől készített velem egy interjút (1. felvonás és 2. felvonás), amiben szó esik arról, honnan jött a színház, mint téma, kitalált helyen játszódik-e a történet (igen), ki az a K.M., miért éppen 6 hét, hogyan jelenik meg ebben a regényben a(z ön)elfogadás, és el tudom-e egy mondatban mondani a regényt.

Emellett kitöltöttem egy BookTaget (színdarabok címéhez kapcsoltak asszociációkat, nekem pedig könyveket kellett rávágnom), és a Prológus csapata kitalálta, mit nézne meg a színházban Róka és Kisherceg, készítettek egy listát azokról a színészfiúkról, akikért ők szívesen elmennének színházba dolgozni és összeszedtek 5 okot, amiért izgalmas egy színházban játszódó regény. Nem is beszélve a színházas könyvekről és filmekről, amikkel hangulatba kerülhet mindenki karácsonyig.

Köszönöm a csapatnak a hétvégi beharangozót, és hamarosan jön a borítótervező pályázat, meg persze lesznek infók, hírek addig is ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr7314090021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wiharvész Anyó 2018.07.05. 21:12:29

Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása