... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Édes kis helyszíneim

Nemrég Demi Kirschner blogján láttam egy bejegyzést arról, hogyan választ helyszíneket. És mivel éppen két hete mentem fel a Normafához, mert a készülő regényem egyik jelenetében arra járnak a szereplők, úgy éreztem, lenne mit mesélni a témában.

A leggyakrabban valós keretek között játszódó történetet írok, a legesleggyakrabban Budapesten játszódó történetet. Könnyű terep, hiszen itt kell mozgatnom a karaktereket az ismert helyeken, ugye? Persze éppen ezért lehet nehéz terep is, mert Budapestet általában ismerik (és mindenki másképp ismeri), szóval nekem fel kell idéznem az olvasók érzéseit, és felismerhetően megjeleníteni egy-egy helyszínt.

Ezért mentem fel két hete a Normafánál lévő (híres) rétesezőhöz, mert tudtam, hogy régen jártam arra, és kétségeim támadtak a hitelességet illetően – egyébként a kirándulás hasznos volt, mert a jelenet pontosabb lett tőle. Az meg csak hab volt a tortán, hogy mivel a regény éppen 2017 tavaszán játszódik, pontosan azon a napon jártunk ott, mint a főhős és az apukája.

helyszinek_normafa.jpg

Egyébként az, hogy éppen merre járnak a szereplők, jól felvázolja azt, hogy az írás idején én merre járok szívesen a városban. A Szívből, színből, igazán idején például Pest dominál, Alex lakása a Corvinus főépületének közelében, egy, a Kiskörútról nyíló mellékutcában van. A Kezdjetek el élni!-ben Zsófi és Marci a Gellérthegyen sétál a hóesésben, mert akkoriban fedeztem újra fel a Gellérthegyet. Az új kéziratban pedig kimegyünk a Kopaszi-gátra, ami mostanában visszatérő hely számomra, akár futásról, akár sétálásról van szó.

Néha persze nem árulom el pontosan a helyszínt, csak én tudom, hogy gondolatban merre járok. Általában ilyenkor is egy konkrét helyen vagyunk, mert nekem segít, hogy pontosan ábrázoljak, megfelelő járművekkel utaztassam a karaktereket, és hogy minden jelenetben ugyanott legyen a ház. A következetesség amúgy is fontos nekem, éppen ezért sokszor készítek alaprajzot a regényben szereplő lakásokhoz, mert szeretek nem „eltévedni” a szereplőim otthonában.

helyszinek_gellerthegy.jpg

Ez persze már az én precizitásom is – de a következetlenségek bosszantanak olvasóként, nyilván igyekszem minimalizálni őket íróként is. Bizonyára ezért választok ismert helyeket – vagy megyek el oda személyesen, esetleg Google StreetView-val (olyat is tettem nemrég). Sőt, még a külföldi helyszíneknél is szeretem, ha jártam már az adott helyen.

Nyilván más a helyzet egy fantasynél. Ott marad a térkép, az alapos tervezés, helyek pontos elképzelése. A fantázia persze itt is ismert alapokból építkezik, azokat alakítja kicsit át, színesíti, teszi extrémebbé. A Nalávia titka írásánál hevenyészett térképet készítettem (ennek a szépen elkészített változata belekerült a regénybe is), hogy tudjam, mikor merre járnak a szereplők. Ez bizonyára A Gyűrűk Ura kötetek hatása volt, de nagyon sokat segített nekem.

Valós vagy kitalált, létező és lemásolt, vagy csak elképzelt a hely, én mindenesetre szeretem, hogy számomra ismerős a terep, amin mozgunk. Ettől úgy tudom megírni őket, hogy az olvasóknak is ismerősek és otthonosak legyenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr512411693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása