A már jól ismert körblogolás következik, a megszokott négyes (rajtam kívül Kae Westa, Laura Arkanian és Rácz-Stefán Tibor) ezúttal a zene kérdését pedzegette. Inspirál vagy zavar? És ha inspirál, akkor milyen zene inspirál?
Fura figura vagyok, mert írás közben nincsenek megkötéseim a környezettel kapcsolatban. (Talán nem is fura, hanem szerencsés figura vagyok.) Ez azt jelenti, hogy ha igazán belelendülök, akkor lehet hangzavar és lehet csend is. De mégsem válaszolhatom azt erre a kérdésre – hogy zene vagy nem zene? –, hogy nekem mindegy. Úgyhogy nem is fogom.
Korábban már írtam, hogy kimondottan vegyes a zenei ízlésem. A techno/rave irány az, amit nem igazán tudok elviselni, viszont minden másban befogadó vagyok (döbbenten vettem észre, hogy újabban némi magyar rap is bekacsint), ami azt a fura szitut eredményezi, hogy ugyanazzal a füllel hallgatom lelkesen a Rammsteint és a Chris Isaaket, Lindsey Stirlinget, Katie Meluát vagy Pinket.
Van többféle, csakis saját használatra összerakott youtube playlistem (a különbség közöttük a hangulat és a nyelv), és ezeket szoktam variálni attól függően, hogy éppen milyen jellegűt hallanék szívesen. Persze ezeken a listákon is van többféle hang és stílus, szóval lényegében a zenehallgatásom kiválóan képviseli a sokszínűségemet.
Mostanában egyébként mindig megy valamilyen zene itthon. Sőt, mivel hajlamos vagyok beleszeretni egy-egy számba, és ha beleszerettem, akkor olyan sokszor meghallgatni egymás után, hogy az már nyilván mindenkit idegesít saját magamon kívül, ezért vannak ismétlődések is. Ez azt eredményezi, hogy a zene szól akkor is, amikor írok. És többnyire meg sem hallom. Néha kimondottan csalódottan állapítom meg, hogy végigírtam a kedvenc számomat, ami miatt elindítottam az adott listát (vagy kiválasztottam az adott albumot). Nyilvánvalóan transzállapot…
Amikor viszont egészen biztosan nem tudok szöveges zenét hallgatni, az a szerkesztés időszaka. Olyankor annyira koncentrálni kell magára a szövegre, hogy ha közben a háttérben arról énekel Kiss Tibi, hogy volt keleten és járt nyugaton, vagy a Rammstein németül-franciául, hogy Párizsba beköszöntött a tavasz, akkor én biztosan arra fogok koncentrálni a képernyőn lévő mondatok helyett. Ezért való a szerkesztéshez a komolyzene (Chopin, Händel, Csajkovszkij, és külön kellemes, ha esetleg valamilyen vonós hangszerre írt műről van szó), vagy a csend. A csendbe persze behallatszik az utca meg a madarak, meg a tavasz, meg néha macskadorombolás. Szóval igazi, szerkesztős csend ez.
De azért mutatok most négy konkrét zeneszámot is, amik valamilyen módon kapcsolódnak ilyen-olyan műveimhez, hadd kóstoljatok bele az ízlésembe.
Guns n’ Roses: November Rain
A Guns n’ Roses amúgy is meghatározó számomra, mert elég fiatalon (kábé hetedikes koromban?) lett kedvenc, és ez azóta sem változott. Mivel bukom a rockballadákra, a November Rain is kiemelkedik kínálatból. Készült rá egy teljes novella is, ami nem a szó szoros értelmében erre a zenére íródott, de fontos szerepet játszik benne, az biztos.
Nile - Papyrus Containing...
A Szívből, színből, igazán-ban Alex kap jó néhány megjegyzést (főleg a szüleitől) a zenei ízlésére. Ami főként death metal. Például ilyen, mint ez a Nile szám. Én személy szerint nem a hörgős metál, hanem inkább a dallamos rock barátja vagyok, de hát nem érthetünk mindenben egyet Alexszel. Bevallom, nem hallgattam írás közben Nile-t. Hallottam már életemben párszor hörgős metált, úgyhogy belehallgatás nélkül alapoztam arra Alex ízlését. (De most a bejegyzés kedvéért meghallgattam néhány számot, szóval kiélveztem a döntésemet.)
Joana Amendoeira: O pão das palavras
Ugyanígy a Szívből, színből, igazán-ban Noémi egy világzenét játszó zenekarban csellózik. Mégpedig az is kiderül, hogy a stílusuk leginkább a portugál fadohoz hasonlít. A Madredeust is választhattam volna ennek bemutatására, de Joana Amendoeirának kimondottan van egy olyan száma, amiben gyönyörű a csellószólam. Hát íme.
Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi: Márti dala
Ez már egy készülő kézirat, amelyben ugyan a tervek szerint semmilyen szerepet sem kap konkrétan ez a szám, viszont számomra kimondottan inspiráló. Úgyhogy hallgassátok meg, hangolódjatok az új műre.
Hallgassátok meg a többiek zenéit is!
Laura Arkanian
Kae Westa
Rácz-Stefán Tibor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
