Tudjuk, hogy a prózaírás nagyon is tanulható dolog. Sokat kell gyakorolni, és egyre jobban megy. Különösen, ha az ember talál valakit, valakiket, akik tanácsokkal segítik. Különösen, ha az ember igyekszik tudatosan tanulni az írástechnikáról. De leginkább, ha ő maga is olvas.

Van ez az eretnek nézetem, hogy ha jól akarsz írni, akkor olvass sokat és sokfélét. Szerintem nem érdemes csak azon az egy zsáneren belül maradni, amelyikben a legszívesebben ír az ember. Sokkal több élményt ad a változatosság. Hadd mutassam ezt be az evés kicsit profán példájával: tegyük fel, hogy te szeretsz és jól tudsz lecsót főzni. Szívesen variálod is, nem csak egyfélét készítesz. Sőt, mások lecsóját is szívesen megkóstolod, mert szereted ezt az ételt, és esetleg ötleteket is elleshetsz tőlük.
De soha, semmi mást nem eszel? Nem ennél meg egy különleges fogást, amit te magad sohasem tudnál elkészíteni, mégis jólesik beülni egy étterembe – vagy elmenni egy jól főző baráthoz –, és megkóstolni valami újat?
Dehogynem. Na, az is ilyen, ha leemelsz a polcról egy más műfajú, közismerten jó színvonalú könyvet, és elolvasod. Lehet, hogy rájössz, hogy a marinált nyúlcomb tényleg nem neked való. De lehet, hogy kiderül, hogy imádod, még akkor is, ha otthon sohasem fogod tudni elkészíteni.

Oké, ott az élvezet. Ezen kívül miért is jó még mindenféle könyvvel találkozni? Mert íróként mindegyikből tanulhatok valamit. A hibás darabokból éppen úgy, mint a nagyszerű művekből. Kiszúrni máshol egy dramaturgiai hibát olyasmi, ami segít, hogy a saját szövegeimben is figyeljek. Vagy találni egy kiváló karaktert – akár olyan műfajú regényben is, amit amúgy sohasem írnék –, akkora élmény, hogy már ezért megérte. El lehet időzni olyan kérdéseken, hogy az író hogyan építette fel a személyiségét, hogyan mutatta be az olvasónak, mitől működik a figura.
Én például nem írok krimit. De azt, hogy egy titkot hogyan lehet adagolni bármilyen történetben, vagy a szereplőim mi alapján buktathatják le egymást egy egyébként teljesen hétköznapi (nem krimi-szerű) hazugság esetén, megtanulhatom egy krimiből is. Feszes dramaturgiát, ügyesen elhelyezett célzások technikáját egy jó könyvből el lehet lesni.


Szeretek visszalapozni, hogy ha valamit korábban sejtettem – vagy ha éppen félrevezettek egy regényben –, akkor hol voltak az árulkodó pontok, hogyan tette kétértelművé a szerző a művét, mi hatott rám. Jó figyelni a technikai apróságokra. Persze van olyan, hogy míg minden ismerősöm egyszerűen csak élvez egy könyvet, én ehelyett annyira agyalok, hogy sokkal előbb észreveszek egy fordulatot, poént, és ez csökkenti számomra az élményt – de a kérdés mindig az, hogy ez az én figyelmem hibája-e, vagy az író nem volt elég ügyes? És hogy mit tanulhatok ebből?

A műfaji sokszínűség már önmagában azt feltételezi, hogy sokat olvassak, de álljon itt még néhány érv, hogy miért is érdemes falni a könyveket, ha az ember jól szeretne írni: a szókincsünk fejlődik; a gondolkodásunk absztraktabb lesz; észrevétlenül sajátítunk el eszközöket érzések, élethelyzetek kifejezésére; megállapítjuk, hogy mi klisés, mi az, ami rendszeresen visszatér, ezért talán nem érdemes nekünk is használni; megtanuljuk, hogy milyen megoldások működnek, és mik mennek el az olvasó mellett; ötleteket merítünk.

Néha nagyon nehéz elolvasni egy könyvet – de sokszor még akkor is megéri. A történet, a stílus, egy-egy karakter vagy ezek együtt a végére érve annyi pluszt adhatnak, amennyi miatt kiderül, hogy megérte a belefektetett energiát. Még akkor is, ha az nagyon sok energia volt.

Persze vannak csalódások is. Akkor sincs semmi. Keresni és olvasni kell a következőt.