Azt mondják a tapasztaltabb, profibb vagy talán csak erősebb akaratú írók, hogy akkor tud az ember hatékonyan írni, ha minden nap szán időt az alkotásra. Leül és dolgozik a szövegen, mert ez munka is, nem csak „ihletett állapot”, és ha komolyan gondoljuk ezt a munkát, akkor abba energiát kell fektetni. Én egyelőre időhiánnyal küzdök, és nyilván az akaraterőmmel is sok a gond, mert nem tudok minden nap leülni és írni. Sőt.
Szerencsés vagyok, mert van munkám. Ráadásul olyan, ami elég pörgős, nem ritka, hogy a napi nyolc órán túl is bent kell maradni, ahogy az sem, hogy különböző rendezvényeken kell az időt eltölteni este, munkaidő után vagy akár hétvégén. Ez nem panasz, mert én mindig is ilyen munkát akartam, vállaltam a plusz órákat, sőt, ezeket az alkalmakat legtöbbször nagyon élvezem – minél pörgősebb, annál inkább. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a munka sok időt vesz el tőlem egy nap.
Szerencsés vagyok, mert színházi szezonban nagyon sokat vagyok színházban – ezt pedig a férjem munkája révén. Vannak nagyon jó és vannak kifejezetten rossz esték (átlagos is akad), és utólag az ember nyilván azt érzi, hogy a kifejezetten rossz idején mennyivel jobb lett volna otthon ülni és írni. De akkor már döntött, és nem ezt tette, tehát nincs visszaút. És, mivel nem lehet mindig előre tudni, hogy mikor lesz értelmetlen elmenni a színházba, nem tudok magabiztosan kalkulálni ezzel az idővel.
Szerencsés vagyok, mert van módom arra, hogy sportoljak. És alapvetően időm is, még akkor is, ha ez az idő elvisz például az írásra szánt időmből egy jelentős adagot. Mégis, nekem fontos, hogy hetente többször mozogjak, és hiszek abban, hogy az egészségemnek is az tesz jót, ha odafigyelek magamra. Meg biztos a hiúságomnak is. De ha a munka és a színház közé éppen befér az edzőterem, akkor az írás már kiesett, ez tagadhatatlan.
Mindezekhez jön hozzá az, ha el akarok olvasni egy-egy könyvet – szórakozásból vagy munka miatt, egyre megy –, ha találkozni szeretnék a barátaimmal, pláne a családommal. És az, hogy alvás-ügyben nem vagyok szerencsés, mert az alvásigényem elég magas. Ki kell pihennem magam ahhoz, hogy bírjam energiával a munkanapokat.
Aztán meg, ha éppen van időm, képes vagyok blogot írni, és nem a következő regényemen dolgozni.
Így aztán néha eltöprengek azon, hogy ha igaz a fenti szabály, én lehetek-e több amatőr, magát nem komolyan vevő írónál…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
