A Könyvmolyképző Kiadó leírás kurzusának első hete a megfigyelésről szólt. Az ember nem is hinné, de az, hogy figyeljünk és megjegyezzünk dolgokat a környezetünkben, nagyon is fontos ahhoz, hogy később jól írjunk.
Nem dicsekvésből, de az a tapasztalatom, hogy a mindennapi életemben elég sokat és jól figyelek. Legalábbis barátoktól, ismerősöktől ez a visszajelzés, mert úgy érzik, érdemes nekem mesélni. Persze nem tudják, hogy az író aljas kis trükkje az, hogy figyel, megjegyez és aztán itt vagy ott felbukkannak a műveiben olyan mondatok, gondolatokat, szituációk, amiket mások életéből lesett el.
Trigorin a Sirályban nagyon találóan meséli el az állandó figyelem állapotát: „Látom például azt a felhőt. Olyan, akár a zongora. Azt gondolom: meg kell említenem valahol egy elbeszélésben, hogy elúszott fölöttem egy zongorához hasonló felhő. Vaníliavirág-szagot érzek. Mindjárt az agyamba vésem: émelyítő illat, özvegy virág, meg kell említenem egy nyári este leírásakor. Vadászok minden mondatára és szavára, a magaméra is, és sietek mielőbb bezárni ezeket a mondatokat és szavakat a magam irodalmi raktárába: hátha jó lesz valamire.”
Valójában teljesen mindegy, hogy az ember teljesen egyedi világú fantasyt vagy teljesen a mi világunkra épülő történetet ír: éppen azok az apró gesztusok, mozdulatok, szófordulatok, pillanatok teszik majd hitelessé, amiket innen lesünk el a szomszédból. Hát ezért van szükség lankadatlan figyelemre – és a megfigyelt dolgok fel- és megjegyzésére.
Különös kettősség egyébként ez: az írás egy teljesen bezárkózó, saját világunkra összpontosító állapot. Ilyenkor nem foglalkoztat a környezetünk megannyi apró jele és üzenete, sőt, kifejezetten zavar, ha valaki vagy valami újra meg újra kizökkent. Ezzel szemben a megfigyelés olyan állapot, amikor teljesen kifelé kell fordulni. Nem szólhat magáról a megfigyelőről, sőt, ez alatt az idő alatt el is kell felejtenie mindazt, ami egyébként foglalkoztatná. Ezt a két dolgot kell az íráshoz összeegyeztetni, és jó arányban vegyíteni.
Most, hogy a kurzusra minden nap kell megfigyelési feladatokat végezni, mindennél jobban érzem, hogy figyelni milyen nehéz: ha valami nagyon foglalkoztat, ha zaklatott vagyok, ha olyasmiken jár az eszem, amik fontosak voltak a nap során, hiába határozom el, hogy bevásárlás közben majd marslakóként figyelem a környezetemet. Észre sem veszem, és nem fogok fel a sikeres bevásárláshoz szükséges alapvető dolgokon kívül semmit. Csak hazafelé döbbenek rá, hogy egyáltalán nem figyeltem a semmire, fogalmam sincs, hányan voltak rajtam kívül a boltban és mit tettek, vagy hogy néztek ki.
Lelkiállapot kell az íráshoz és a megfigyeléshez is. Nagyon tanulságos az, ha minden nap igyekszem foglalkozni vele, hiszen így jövök csak rá, hogy miért lehet, az, hogy néha nagyon is fogékony vagyok egy-egy történetre, megjegyzésre a környezetemben, és mikor megyek el akár a legjobb témák mellett is.
Azért csak tessék velem beszélgetni mindenről – nem is olyan rossz később felbukkanni egy történetben.
(A Sirályból Makai Imre fordításában idéztem)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
