... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Új regény

A nyár során nagy volt a csend a blogom háza táján, aminek egyik fő oka az új kézirat véglegesítése volt. El is készültem határidőre, és most éppen szerkesztjük az egyelőre csak munkacímmel rendelkező új regényt.

fecserelt_level.jpgAki követi a facebookomat, az a héten már láthatta a szerkesztés hírét, de arról még nem meséltem, hogy miről is szól ez a regény. Eljött a pillanat.

Öt nézőpontkarakterének élete szorosan összekapcsolódik. Marci, Zsófi és Vencel középiskola óta jó barátok, rendszeresen összejárnak és odafigyelnek egymásra. Mégis váratlanul éri Zsófiékat, amikor Marci egy reggel elindul otthonról, és csak egy-egy üzenetet hagy két barátjának, a feleségének (Barbinak) és az anyjának (Margónak).
„Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem.”

Marci eltűnése és a döntés, melyet meghozott, arra sarkallja a többi négy karaktert, hogy ők is átgondolják, merre tartanak, elértek-e mindent, amit el szerettek volna érni harminc éves korukra, illetve a korábbi döntéseik hogyan hatottak ki az életükre. A négy harmincas szereplő, és az ötvenes anya egyaránt döntéshelyzetbe kerül: folytatják tovább eddigi életüket, vagy új utakra lépnek?

fecserelt_szerk02.jpg„– Kamaszkorodban mit vártál nagyon, melyik szülinapodat? Mit gondoltál, mikor lesz már tényleg rendben az életed? – kérdezte Zsófi töprengve, és közben igyekezett felidézni, hogy ő hogyan gondolkozott akkoriban. – Nyilván vártuk a tizennyolcat, mert menőnek tűnt nagykorúnak lenni, de nem gondoltuk azt, hogy akkor leszünk felnőttek. Azt gondoltad, huszonöt évesen már felnőtt leszel?
Marci vállat vont, aztán bólintott. Néhány másodpercig a képernyőre meredt.
– Harminc évesen már nyilván egyenesben kell legyen az ember élete.”

De mi van, ha mégsincs? Hogyan éli meg az ember, ha harminc körül mindent újra kell gondolnia? Erről a helyzetről szól az új könyv.

A regény munkacíme Fecsérelt életek, ami nagyon-nagyon pontos és passzol a történethez, azonban, mivel az emberi agy hajlamos felcserélni betűket, és a fecsérelt szót felcserélt-nek nézni, könnyen lehet, hogy megváltozik. Ha meglesz a végleges cím, mindenképpen tudatom. Addig pedig dolgozunk a szerkesztésen, és természetesen lesz borítótervezés is. Ennek a részleteit is hamarosan hozom.

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr537781318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • RóbertKatalin: @Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne a... (2020.07.07. 08:43) Borítótervező pályázat
  • Judit_29: @RóbertKatalin: Nem disneys, ez egy teljesen saját feldolgozás saját dalokkal (Aladdin il musical)... (2020.03.14. 20:11) Jön az Egy új élmény
  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
süti beállítások módosítása