... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Azok az áldott-átkozott szerelmi háromszögek...

Romantikus történetek egyik jellemző toposza a szerelmi háromszög. Valahogy olyan, mintha lenne valami izgalmas abban, ha valakiért ketten is vetekednek, különösen akkor, ha az sem teljesen egyértelmű, hogy kit fog választani a szerencsés... Mivel a téma örök sláger, és februárban itt van a Valentin-nap, úgy döntöttünk, ezt fogjuk boncolgatni Vörös Pöttyös klubbon.

blog_szerelmi3szog.jpg

Véletlenül sem írom meg már most, hogy mit gondolok a témáról, elvégre legyen egy jó ok arra, hogy eljöjjetek február 24-én (vasárnap) 15 órától a Nyugati téri Alexandra IV. emeletére az Alexandra Pódiumra, ahol ezúttal Mihóczy Mercédesz (azaz Deszy) vezeti majd a beszélgetést és rajtam kívül ott lesz Babicz Anett a Zakkant olvas bloggere.

Ami még érdekes: kiemelt témáink között szerepel majd egy olyan könyvem, ami hamisítatlan szerelmi háromszög történet – habár egy kis csavarással. Igen, a Válassz engem! (leánykori nevén Szívből, színből, igazán) az, amire gondolok. Ha kíváncsiak vagytok, mennyire húztam fel vele Deszyéket, illetve miért és hogyan írtam meg, gyertek mindenképpen ;)

blog_szerelmi3szog2.jpg

Még egyszer a tények:
Időpont: 2019. február 24. (vasárnap) 15 óra
Helyszín: Alexandra Pódium (Budapest 1055, Nyugati tér 7., IV. emelet)
Van esemény is, kattints ide érte

Találkozzunk februárban!

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr3414618736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, amikor az ember már látja, hogy a világrengető problémák utána is megy ... (2018.01.08. 22:36) Bécsi
  • RóbertKatalin: @Kis Feli: Szia, köszi a kérdést, de a közeljövőben egészen biztosan nem lesz oda történet. :) (2017.11.09. 09:04) EZ a Szelídíts meg!