HTML

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Könyveim

Szelidits meg! boritoSzelídíts meg!
Róka kilencedikes és sosem azt teszi, amit várnának tőle. Kisherceg tizenegyedikes és mindig megfelel az elvárásoknak. Kötelező különórán találkoznak, de vajon tényleg megtalálják az egymás felé vezető utat? Meg tudja a komoly fiú szelídíteni a zárkózott lányt? Megtalálja a fiú saját magát az elvárások között?
Érzékeny, értő, magával ragadó. Saint-Exupéry klasszikus meséjének megkapóan szép üzenete mai köntösben.
Megvásárolom

Kezdjetek el elni! boritoKezdjetek el élni!
Marci egy átlagos reggelen kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült. Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése. Dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne?
Lebilincselő történet, ami szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé.
Megvásárolom

szivbolszinboligazan_borito.jpgSzívből, színből, igazán
Egy testvérpár, akik ugyanabba a fiúba szerelmesek. Egy fiú, aki fél felvállalni az érzelmeit, egy lány, aki mindig mindent megkapott és egy fiú, aki lassan megtanulja értékelni saját magát.
Lélegzetállítóan szép, szívbemarkoló regény szerelemről, másságról és útkeresésről.
Megvásárolom

nalaviatitka_borito.jpgNalávia titka
Lebilincselően izgalmas regény egy felhőn rejtőző világról, ahol minden más, mégis minden ismerős. Titkokról és kalandokról, a bátorság a szeretet és főleg a fantázia erejéről. Nem csak 8-12 éveseknek!
Megvásárolom

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, amikor az ember már látja, hogy a világrengető problémák utána is megy ... (2018.01.08. 22:36) Bécsi
  • RóbertKatalin: @Kis Feli: Szia, köszi a kérdést, de a közeljövőben egészen biztosan nem lesz oda történet. :) (2017.11.09. 09:04) EZ a Szelídíts meg!

Róbert Katalin blogja

2018.10.11. 09:11 RóbertKatalin

Minden megjelent könyv mögött áll egy (pár)…

Címkék: személyes szerkesztés fanfic így írok én sorok mögött szerkesztő élet

Egy ideje tartozom magamnak meg a többi írónak ezzel a bejegyzéssel. Talán az olvasóknak picit kevésbé, mert a zsenimítosz léte vagy nem léte talán nekik nem annyira érdekes, mint az íróknak, írni vágyóknak, akik magukat gyötrik, hogy ha másnak könnyen megy, ha másnak gyorsan megy, nekem miért nem, én biztos bénább vagyok.

Másnak sem könnyű vagy gyors. Csak erről nem beszélünk.

Kozma Réka (aki mellesleg a Kezdjetek el élni! óta szerkeszti a könyveimet) írt az Így neveld a regényedet blogon egy bejegyzést arról, mennyire szeretjük misztifikálni az írást. Múzsa csókja, meg ilyenek. Amit az író (elsőre!) megalkot, az úgy jó, ahogy van, a szerkesztő átírja, tönkreteszi, saját szája íze szerint igazítja, skatulyába nyomorítja a zsenit – gondolják sokan.

Már, ha tudják, hogy a szerkesztő a szöveget gondozza, és nem azt hiszik, hogy a tipográfiával meg nyomdakésszé alakítással foglalkozik (ez a tördelő dolga), vagy kijavítja a helyesírást (ez a korrektor dolga, bár nyilván a szerkesztő is igyekszik csak kevés hibát benne hagyni, beletenni).

Miután a bejegyzés felkerült, elindultak a coming outok arról, hogy az író ember fél, hogy elrontja a szöveget – tök jogosan, mert el is rontja, aztán meg újrakezdi és javítja, és ebből jó esetben lesz valami, amit a kiadója elé tárhat, aztán a szerkesztővel még javítják, és lesz belőle az, amit az olvasó elolvas. Születtek bejegyzések, születtek különböző megközelítések. Én meg gondolkoztam, mit tegyek hozzá, és több dolog is eszembe jutott.

Az egyik az volt, hogy a hamarosan boltokba kerülő regényről írjak – milyen volt megírni. És milyen szerkeszteni. És ezt meg is fogom tenni, de most mégsem ezt teszem. Mert miközben azon töprengtem, hogy meg kellene írni, hogy igenis lehet nehéz az ötödik kötet írásakor is ez vagy az és lehet aggódni az ötödik kézirat felett is, hogy jó lesz-e, jó lett-e, rájöttem, hogy talán kellene kicsit látni azt, hogyan jutottam el ide, hogy az ötödik könyvem jelenik meg hamarosan.

bejegyzes057_1.jpg

2014-ben hirtelen a semmiből lettem kétkötetes szerző. Ez már önmagában elég meglepő fordulat és ritka is. Ebből az látszott, hogy eljöttem az Aranymosásra, ahol a kéziratom átsiklott, mint kés a vajban: kikerült, a lektor bekérte (nem, abban az évben a lektorok nem olvastak el mindent, ami kikerült), pozitív lektorit kapott egy hét alatt, majd viszonylag hamar jött a pozitív a második lektortól is. Míg megjelenésre vártunk, egy másik kéziratomat is elfogadta egy másik kiadó. Könnyű nekem, ugye?

 

Akkor nézzük meg, mi volt előtte.

Mindig elmondom, hogy gyerekkorom óta írok. Sok író ezt mondja – szóval jól hangzik –, és tényleg sokan őrizgetünk telekörmölt füzeteket vagy régi fájlokat. Kínosan rosszakat amúgy, de ez normális, mert az írás gyerekként végképp játék, nem annak a nyomasztó terhe, hogy lesz-e ebből egyszer megjelenés.

bejegyzes057_2.jpgEgyetemista koromban kezdtem újra, mondjuk, hogy komolyabban írni – bár fanfictiont, amit nem mindenki tart komolynak. (De, lehet komolyan is csinálni.)

Volt egy idő, amikor megszámoltam az oldalakat (akkor még nem tudtam, hogy leütésben mérjük az irományokat), és bőven 1000 (ezer) oldal felett jártam. A4-es Word oldal, gépelve. Csupa játék és gyakorlás. Szituációk, érzelmek, új karakterek, karakterfejlődések, kerek történetek, világvariánsok megírása. Ez határozottan 2 millió leütés felett van. Nem kiadásra szánva.

Egy ponton úgy gondoltam (és igen, külső nyomás is volt, hogy a hobbim mint írás, legyen már értelmezhető, ne fanfices), hogy írok egy saját történetet. Egy mesét. Ez volt a Nalávia titka. Megírtam, ismerősök megnézték, mondtak dolgokat, pár dolgot variáltam. Ezután akkora szerencsém volt, hogy megnézte a Pagony Kiadó vezetőinek egyike. Elolvasta és kedvesen elmondta, hogy ügyes vagyok, de… Ezért és ezért rossz. És ez nem az a fajta elutasítás volt, hogy „javítsd ki és meglátjuk”. Ez egy „nem” volt.

Szóval kicsit félretettem, írtam még fanfictiont, aztán újra elővettem, amit tudtam, azt kijavítottam a felvetések alapján. (Akkori tudásom alapján biztosan nem tudtam mindent.) Beadtam egy pályázatra, ahol nem szerepelt rosszul, de egyetlen kiadó sem csapott le rá, hogy ki akarják adni. (A pályázat így működött, a három fődíj mellett a kiadói díjak néha megjelenési, néha együttműködési ajánlatok voltak.)

Végül mégis beadtam a Naphegy Kiadóhoz, ahol azt mondták, tetszik nekik, de most nem tudják megjelentetni. Ez, mondjuk, egy bizonytalan „igen” volt. Úgyhogy én egy kicsit elengedtem Lenocskát.

Megírtam közben a Szívből, színből, igazánt. Ismerősök megnézték, mondtak dolgokat, pár dolgot variáltam. Később akkora szerencsém volt, hogy az Európa Könyvkiadó egyik szerkesztője, Magyarósi Gizella megnézte. Elolvasta és kedvesen elmondta, hogy ügyes vagyok, de… Ezért és ezért rossz. És ez nem az a fajta elutasítás volt, hogy „javítsd ki és meglátjuk”. Ez egy „nem” volt.

Úgyhogy fogtam magam, és kijavítottam az alapján, amiket mondott. Nyilván azt, amit tudtam. És beadtam ezt a verziót a II. Aranymosás Irodalmi Válogatóra. Ééés akkor, mint kés a vajban. Ráadásul ugyanekkor a Naphegy Kiadó jelentkezett, hogy most kiadnák a Nalávia titkát. És én kétkönyves író lettem – tádám!

 

Mi állt a megjelenések mögött? Elutasítások. Kijavított, újraírt, variált kéziratok. Már, ha egyáltalán (kellően) megértettem, amit mondtak nekem.

Aztán, amikor ott tartottunk, hogy megjelenik a könyv, Tamás Zsuzsa a Nalávia titka esetében elmondta, hogy nagyon szereti, de… és aztán a felvetett kérdéseit meg kellett válaszolni, a hibákat kijavítani. Varga Bea a Szívből, színből, igazán esetében elmondta, hogy nagyon szereti, de… és aztán például a narrációt ki kellett javítanom. A teljes regényben. Mert ugráltak a nézőpontjaim.

 bejegyzes057_4_stevejohnson.jpeg

Na, hát ilyenek vannak a polcra/boltokba kerülő könyv mögött.

Megírom.
Javítom. Megmutatom. Javítom. Ha szerencsém van, olyan embernek mutatom, akinek több a tudása, rálátása. Javítom. Újra megmutatom. Elfogadják. A szerkesztő jön és javítom, javítjuk.
Már a boltba is kerül.

(Közben ott volt a tördelő meg a korrektor is.)

 

Máskor majd mesélek arról, milyen volt megírni Nelli történetét, ami hamarosan megjelenik. Most, gondoltam, elmesélem azt, hogyan jutottam el az öt kötetből az első kettőig.

Most, gondoltam, maradjunk abban, hogy ha írni akarsz, írj. Ne add fel. Ha rossz lett, javítsd ki. Vagy írj másikat. Aztán javítsd ki. Azt is javítsd ki. Tanulj. Fejlődj. Hallgass meg véleményeket. Gondold át őket. Javíts. De főleg: írj. Tekintsd a javítást is az írás részének. Mert az.

Hát, ilyen gyors, könnyed, múzsacsókolta dolog írónak lenni.

 

(Mások is írtak erről:
Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Kleinheincz Csilla
Novák Vica
Puska Veronika
Pusztai Andrea
Sárközi Erika Nilla
On Sai)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr3314295201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.