HTML

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2018_1.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

Még több infóért kattints ide!

Kíváncsi vagy a könyveimre? Kattints ide!

Érdekel, hogy született a blog címe? Kattints ide!

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, amikor az ember már látja, hogy a világrengető problémák utána is megy ... (2018.01.08. 22:36) Bécsi
  • RóbertKatalin: @Kis Feli: Szia, köszi a kérdést, de a közeljövőben egészen biztosan nem lesz oda történet. :) (2017.11.09. 09:04) EZ a Szelídíts meg!

Róbert Katalin blogja

2015.12.07. 15:00 RóbertKatalin

Miről álmodik a lány?

Címkék: játék személyes Kezdjetek el élni!

Ezen a héten játékot tartok a facebookon, és arra kértem mindazokat, akik szeretnének könyvjelzőt, bögrét vagy könyvet nyerni, hogy írják le, mit akarnak vagy akartak elérni harmincéves korukra. Volt, aki visszakérdezett. Szóval személyes bejegyzés következik.

nyeremenyjatek_kep.jpgÉn tényleg úgy érzem, hogy tizenévesen másképp láttuk a jövőt, mint amilyen végül lett. Biztosabbnak, egyenesebbnek, átláthatóbbnak tűnt. Főleg a munka-család-otthon hármas megléte. Tizenkét-tizenhárom éves koromban például úgy képzeltem, hogy ügyvéd leszek. Menő és sikeres, olyan amerikai filmesen. Meg álmodoztam arról is, hogy kiadják könyveimet (sőt, felkéréseket kapok, hogy írjak erről vagy arról). Meg hogy vannak gyerekeim és férjem. Ez volt az én harminckörüli világom annak idején.

Amikor közeledett az érettségi, rájöttem, hogy nem is akarok ügyvéd lenni. Meglehetősen időben, mert például egyáltalán nem koptattam a jogi egyetem padját ahhoz, hogy erre ráébredjek. Azt már sosem tudjuk meg, hogy ez volt-e végül a jó irány, de abban biztosak lehetünk, hogy máris valami nem teljesült a hat évvel korábban elképzelt „harminckörüli” életből.

Jó kérdés amúgy az is, hogy kell-e bármit is életkorhoz kötni, vagy inkább „mielőtt meghalok” típusú bakancslista kell-e, esetleg „csak” rövidebb és hosszabb távú tervek, amiket az ember elér, amikor eléri. Most, hogy két hónap múlva harminc éves leszek, nyilván számot vetek azzal, hogy milyen az életem ahhoz képest, amilyennek elképzeltem.

Hogy sikerült ragaszkodni az íráshoz. Meséltem már erről korábban, voltak szünetek meg üresebb időszakok, meg voltak, vannak fellángolások, amikor meg minden nap írok legalább egy kicsit, és inkább az a furcsa, amikor éppen nem jut időm leülni. De az írás fix maradt. A harmadik könyvem jelent meg a hónap elején, ráadásul mindez két év alatt történt.

Ebben a két évben a könyvek miatt nem változott semmit az életem. Nem élek írásból és nem állítanak meg az utcán, hogy jaj, te írtad azt az almás-körtéset!
És ebben a két évben ettől fenekestül fordult fel az életem. Emberek érdeklődnek a gondolataim iránt, és ez tök jó érzés, szeretnék megosztani velem a saját gondolataikat, és ez megható.

harom_konyv_egyutt.jpg

Halvány elképzelésem sem volt arról, hogy igazából milyen érzés a boltban látni a könyveket, vagy szembesülni azzal, hogy ismeretlenek elolvassák és véleményezik a blogjukon, a molyon, goodreadsen (meg nyilván még ezer helyen, amiről nem is tudok). Meg milyen az, amikor írhatok, és tudom, hogy meg fogja nézni a kiadó a végeredményt, és aztán együtt találjuk ki, hogyan lehet belőle a lehető legtöbbet kihozni.

Azt vettem észre így a harminc előtt két hónappal, hogy az életem a közelében sem jár annak, amit elképzeltem tizenhét, tíz vagy éppen négy évvel ezelőtt. És egyébként ezzel szembesülni, sőt ezt elfogadni nagyon nehéz. Még szerencse, hogy nem vagyok egyedül vele, meg hogy az is kiderült közben, hogy ez nem tragédia. Van, ami úgy lett (szerencsére), ahogy akartam. Van, ami nem lett úgy (szerencsére), ahogy hittem. És van, ami majd máskor másképp lesz. És ez így a jó.

(Ha részt akartok venni a játékban, december 11-én éjfélig válaszolhattok nekem a kérdésre.
Ha szeretnétek személyesen találkozni és aláíratni a fenti három könyv bármelyikét, december 13-án lesz erre lehetőségetek. Katt a részletekért!)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr648146134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.