HTML

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Könyveim

Szelidits meg! boritoSzelídíts meg!
Róka kilencedikes és sosem azt teszi, amit várnának tőle. Kisherceg tizenegyedikes és mindig megfelel az elvárásoknak. Kötelező különórán találkoznak, de vajon tényleg megtalálják az egymás felé vezető utat? Meg tudja a komoly fiú szelídíteni a zárkózott lányt? Megtalálja a fiú saját magát az elvárások között?
Érzékeny, értő, magával ragadó. Saint-Exupéry klasszikus meséjének megkapóan szép üzenete mai köntösben.
Megvásárolom

Kezdjetek el elni! boritoKezdjetek el élni!
Marci egy átlagos reggelen kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült. Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése. Dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne?
Lebilincselő történet, ami szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé.
Megvásárolom

szivbolszinboligazan_borito.jpgSzívből, színből, igazán
Egy testvérpár, akik ugyanabba a fiúba szerelmesek. Egy fiú, aki fél felvállalni az érzelmeit, egy lány, aki mindig mindent megkapott és egy fiú, aki lassan megtanulja értékelni saját magát.
Lélegzetállítóan szép, szívbemarkoló regény szerelemről, másságról és útkeresésről.
Megvásárolom

nalaviatitka_borito.jpgNalávia titka
Lebilincselően izgalmas regény egy felhőn rejtőző világról, ahol minden más, mégis minden ismerős. Titkokról és kalandokról, a bátorság a szeretet és főleg a fantázia erejéről. Nem csak 8-12 éveseknek!
Megvásárolom

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, amikor az ember már látja, hogy a világrengető problémák utána is megy ... (2018.01.08. 22:36) Bécsi
  • RóbertKatalin: @Kis Feli: Szia, köszi a kérdést, de a közeljövőben egészen biztosan nem lesz oda történet. :) (2017.11.09. 09:04) EZ a Szelídíts meg!

Róbert Katalin blogja

2015.09.17. 08:16 RóbertKatalin

Ismerd meg Zsófit!

Címkék: részlet kézirat Fecsérelt életek Kezdjetek el élni!

Elérkeztünk a negyedik naphoz az öt nap, öt szereplő projektben. Zsófiról esett már szó Vencel és Gábor között, most viszont ismerkedjetek meg ti magatok vele!

Megjegyzés: a szöveg nem végleges!

Zsófi
2014. április 24.


fecserelt_reszlet04.jpgÖngyújtó után kotorászott a zsebében. Aztán pedig cigi után. Amikor végre a kezébe akadtak, vállat vont, és inkább odalépett egy férfihez, aki nem sokkal előtte jött ki a kocsma elé dohányozni. Zsófi már odabent kiszúrta magának. Felöltötte a leglágyabb mosolyát.

–  Bocsi, van tüzed?

A férfi végigmérte, biccentett, és előzékenyen tartotta neki az öngyújtót. Zsófi ujjaival átfogta a kezét – úgy tett, mint aki nem akarja, hogy a szél elfújja a lángot –, és egy picit végigsimította, amikor a végén elhúzódott. A férfi jegygyűrűt viselt. Zsófi megborzongott.

Kinyílt a kocsma ajtaja, és Vencel, majd a nyomában Marci lépett ki a helyiségből. Zsófi elhúzódott a férfitől, inkább a barátaihoz fordult.

– Na, mi az, kedvet kaptatok?

– Ideje lenne lépni – mondta Vencel válasz helyett. – Holnap is van nap.

– Nem is akármilyen – motyogta Marci. Zsófi rákapta a pillantását, Vencel nem reagált – talán túl részeg volt. Marci

Zsófi felé nyújtotta a sapkáját és a táskáját. – Fizettünk helyetted is, cica.

– Mennyivel tartozom?

– A vendégem vagy.

Vencel félrehajtott fejjel bámulta őket. – Komolyan. Itt fogunk éjszakázni?

Marci felpillantott szürkésfekete égre, amit a szűk utca eltérő magasságú házai törtek darabokra. – Menj, ha menned kell. Mind ezt tesszük.

Talán Vencel akart mondani valamit, talán nem. Zsófit igazából nem is foglalkoztatta. Korábban összekaptak, amikor elmesélte, hogy hogyan cserkészte be Ritát kutyasétáltatás közben, és Zsófiban még mindig ott parázslott a harag barátja szavai miatt. Talán azért, mert valahol a lelke legmélyén igazat adott neki.

– Oké – sóhajtott Vencel –, úgysem egy irányba megyünk. Gondolom, meglesztek nélkülem.

– Na, egy cigi még belefér neked is, nem? – kérdezte váratlanul Marci, és kérés nélkül vette ki Zsófi kezéből a dobozt. Ő nem bánta, Vencel pedig, habár először rábólintott a kérdésre, egy intéssel elutasította a cigit.

– Félsz, hogy az ofő észreveszi? – vigyorgott Zsófi. Venceltől egy lesajnáló, Marcitól egy fojtottan jókedvű pillantást kapott válaszul. Rezegni kezdett a telefonja. Rita írt. – Na, úgy néz ki, nekem még nem ért véget a nap.

Marci kifújta a füstöt, és csupán a szeme sarkából mérte végig. – A pasid keres, vagy a neje?

– A neje. – Zsófi kapkodva válaszolt a viberen.

– Most sajnáljunk? – kérdezte Vencel. Zsófi nevetve rázta meg a fejét.

– Jó ez így. Rita szerint vészhelyzet van. Szeretem a vészhelyzeteket…

– Kegyetlen vagy – mondta Marci, és Zsófi úgy érezte, mintha elismerés csendülne ki a hangjából. Rámosolygott.

– Minden ember a saját érdekeit nézi. Aki nem, az balek. Na, srácok – sóhajtva nyújtózott egyet –, spuri vissza a tanárokhoz. Én helyettetek is szórakozom kicsit.

Elnyomta a csikket, még visszaintett a két férfinek, aztán elsietett. Újra rezgett a telefonja. El sem köszöntél, cica, írta Marci. Zsófi nevetett. Visszaírt: Hát akkor jó éjt, cica.



Rita egy sörözőt választott ki, nem is olyan messze attól a helytől, ahol idáig Marciékkal voltak. Ahhoz a lakáshoz kifejezetten közel volt, amelyikben Ritáék laktak – és amelyikben Zsófi minden héten egy vagy két délutánt eltöltött a nő férjével. Igen kellemes délutánokat.

– Tényleg vészhelyzet van – jelentette ki Rita azonnal, amint Zsófi odaért, és leült mellé az asztalhoz. Zsófinak volt egy olyan halvány érzése, hogy a kellemesen könnyed eufóriát, amit a Marci közbenjárására felhajtott feleseknek és a helyzetnek köszönhetett, csak tönkretette volna, ha iszik még valamit, de mivel a pincér azonnal mellettük termett, és ő nem tudott ellenállni a kézműves sörkínálatnak, mégis rendelt.

– Szóval mi történt? – kérdezte, miután megérkezett a búzasöre.

– Zoltán hazudott nekem – kezdte Rita. Zsófi az asztalra könyökölt, és hallgatta, hogy milyen apróságon csúszott el Zoltán a hétvégén. Előbb-utóbb mind elcsúsztak. És akkor következett a dráma, a bocsánatkérés, az ultimátum.

Zsófi egyszerre várta és rettegte a kapcsolatainak ezt a szakaszát.

Van valami beteges abban, ahogy te buksz a gyűrűkre, mondta Vencel néhány órával korábban. Marci röhögött mellettük, a saját gyűrűjét forgatta az ujján, Zsófi alig tudta levenni róla a szemét, miközben próbált találni valami kellően durva visszavágást. De valójában pontosan értette, hogy mire gondol a barátja.

Régebben meg is próbált együtt járni olyan fiúkkal, akiknek nem volt barátnője, mert pontosan tudta, hogy az egész világ, még a barátai is ezt várják tőle; egyre mélyülő kapcsolatot, összeköltözést, örök szerelmet. Csak éppen ő nem érezte közben jól magát. Még akivel jól megértették egymást, azzal sem volt kedve együtt élni, mert hosszabb vagy rövidebb idő után még a sima randik is vagy unalomba vagy vitákba fulladtak. Éppen elég olyan embert látott maga körül, akik megmaradtak a megszokás miatt a régi kapcsolatban – őt ennél jobban vonzotta az újdonság.

Ami más lányoknak átok volt a nős férfiakban, az számára megnyugvást hozott: ha valakinek a szeretője lett, akkor senki sem várta el, hogy előrébb lépjen a kapcsolata az illetővel. Maga Zsófi sem. Nem merült fel az összeköltözés, és a közösen töltött időbe nem fért bele sem az unatkozás, sem a veszekedés. Ha mégis, akkor könnyű volt szakítani, hiszen nem kellett szétköltözni vagy házasságokat felbontani. És könnyű volt utána találni valaki mást.

Nem szeretett azon töprengeni, hogy miért fulladt minden kapcsolata kudarcba még azelőtt, hogy komolyra fordulhatott volna, miért nem érzett soha senkit sem elég jónak, pedig valaha ő is az igaziról álmodozott. De ez ma már naiv, gyerekes álomképnek tűnt. Egy idő után azon kapta magát, hogy szándékosan keresi az olyan kapcsolatokat, amiknek nem lehet csalódás a vége, mert nem volt jövője, és elkezdett csak házas férfiakkal randizni.

Véletlen volt, amikor először megismerkedett egy beszállító feleségével, miközben a férfival már kavartak. Vibráló, szinte érzéki izgalmat hozott a gondolat, hogy a nő milyen ártatlanul áll vele szemben. Mosolyog, köszön, hálásan rebben a szeme, amikor megdicséri a frizuráját – azt a frizurát, amiről a férje megvetően nyilatkozott Zsófinak –, és fogalma sincs arról, hogy akivel beszélget, fájdalmat okoz neki. Akarattal.

Aztán rászokott, mint valami a drogra.

Néha nagyon könnyű volt, mert a pasik mást sem tettek, csak a feleségükről magyaráztak. Vagy azért, mert aggódtak, nehogy lebukjanak előttük, vagy, mert valójában az a nő foglalkoztatta őket, akit éppen most csaltak meg, és ha már csak rajta járt az eszük, hát szavakba is öntötték a gondolataikat. Zsófi tudta, hogy normális esetben egy szeretőt nagyon is zavarná volna, ha a nőkről kell hallania. Ő mégsem érezte magát rosszul. Annál könnyebb volt megtalálni őket.

Néha viszont igazi kihívást jelentett felkutatni és becserkészni egy-egy feleséget. Ahogy Ritát is. Zoltán nem akart beszélgetést, nem akart hallani Zsófiról és nem akart mesélni a saját életéről. Valójában nem ígért és nem is kért többet a szexnél. Úgyhogy Zsófinak kérdéseket kellett feltennie a munkahelyén, nyomozni a facebookon, elmenni Rita kedvéért egy edzőterembe a város másik végén – ahol aztán a nő észre sem vette, mert egy barátnőjével járt oda, és mindig vele beszélgetett. Zsófi pedig gyűlölte a helyet.

Végül a kutya lett a kulcs. A szomszéd nénihez jelentkezett be, hogy vállalja helyette a sétáltatást a januári hóban-ködben. A néni hálás, a kutya szerencsére kellően barátságos volt. Így eshetett meg, hogy Zsófi hajnalok hajnalán villamosra szállt vele, és a Klauzál téren sétáltatta, ahová Rita is levitte minden reggel Brúnót. És így eshetett meg, hogy végül beszélgetésbe elegyedtek, és amikor Zsófi elárulta, hogy csak segít a szomszéd néninek –úgysem tudott volna csevegni a tökéletes tápról és a kutyaiskoláról –, Rita nem csak állatbarátnak, hanem jó embernek is találta. Hát így indult a barátságuk.

– Azért nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni – mondta Zsófi, és még a nő kezét is megszorította, hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavainak. Rita vonásai kétségbeesett grimaszba torzultak.

– Te mire gondolnál, ha a férjed egész hétvégére eltűnne? Sajnos nem reménykedhetek egy alaposan előkészített születésnapi meglepetésben. Sőt, ilyen hosszú idő alapján azt sem gondolhatom, hogy csak egy botlás. Egy hétvége csakis egyvalamit jelent: szeretőt.

Zsófi visszanyelte a kikívánkozó választ, hogy éppen azért nem vágyik egy férjre, mert soha, egyetlen szavát sem hinné el: túl sok hazugságot asszisztált már végig ahhoz, hogy ne kezdjen gyanakodni. Inkább sajnálkozó arcot vágott.

– Akkor meg kell kérdezned, hogy merre járt. Talán még meg is nyugszol majd a magyarázatától.

Rita a homlokát dörzsölgette. Máskor mindig tökéletes sminkjét elkente valamikor az este során, de Zsófi nem akart szólni neki. Valahogy jó volt most látni a tökéletlenséget.

– És mi lesz, ha rákérdezek, és azt feleli, hogy elhagy azért a kurváért?

– Az nem fordulhat elő.

Zsófi teljesen biztos volt benne, hogy nem. Gondolatban búcsút is intett Zoltánnak.



Legjobb lett volna délig aludni, de a telefonját hat harmincra állította, és a megadott pillanatban kegyetlenül rá is zendített a Hair egyik slágerére. Good morning starshine. Zsófi nem akart arra gondolni, hogy kevesebb, mint négy órával korábban feküdt le.

Aztán persze kikászálódott az ágyból, ellenőrizte, hogy Rita írt-e még valamit, és rákényszerítette magát a reggeli rutinra. Húsz percig válogatott a ruhásszekrénye előtt, újabb húsz percen keresztül folyatta magára a forró vizet – és közben igyekezett nem gondolni arra, hogy ezt ki kell fizetnie az utolsó cseppig, mert az a smucig főbérlő kötelezte a vízóra beszereltetésére –, ráérősen sminkelt, és aztán kapkodva indult el.

Az iroda melletti kávézóban vett magának egy lattét: a baristák már ismerték, és kérdés nélkül készítették is neki a kedvencét. Néha lejött ide ebédszünetben, és nekik panaszkodott a főnökére, néha csak reggel köszönt be. Már majdnem barátoknak érezte őket.

Leült a lattével a számítógépe elé, és behívta a facebookot, mielőtt belekezdett volna a napi teendőkbe. Mindenkinek kell valami, amiből erőt meríthet a munkához: neki a reggeli kávé és mellé az első hírek, képek az ismerősöktől adták meg a napkezdő lökést.

Marci üzent. Izgatottan dobbant a szíve, amikor meglátta.

Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem.

Azonnal előkotorta a telefonját a táskája mélyéről, és felhívta Marcit. Ki volt kapcsolva. Nem maradt más, csak az, hogy visszaírjon. Marci, ne szórakozz! Mire adjak időt, mi történik veled? Hívj fel, és közöld értelmesen, hogy mit csinálsz!

De hiába ellenőrizgette félpercenként, a telefon hallgatott.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr537793536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.