... és van, aki majd ír...

Róbert Katalin blogja

Sorok mögött: beleszerettem egy regényszereplőbe!

Újra egy körblogolásnál felvetett témába szállok be, mégpedig abba a kérdésbe, hogy legyenek-e szerethetők a szereplőink. Tényleg, legyenek? Most akkor baj, ha mindenki utálja Lillát?

Na most, persze a szereplőimet mindenki szeresse, mert olyanok, mint a gyerekeim, és ugyan pillanatnyilag nincs gyerekem, de biztos vagyok benne, hogy ha lesz, akkor majd el fogom várni, hogy minden ember a világon szeresse őt. És persze nem fogja minden ember szeretni. Igen, jól sejtitek, hogy mi lesz ennek a metaforának a végkövetkeztetése: tehát el kell fogadnom, hogy a szereplőimet sem szereti mindenki.

szeretheto_szereplok.jpg

Gyerekként olvastam egy Robin Hood kötetet, amit annyira szerettem, hogy amikor a végére értem, azonnal az elejére lapoztam, és kezdtem is elölről. Emlékszem az érzésre, ahogy egy hétvégi reggelen fekszem az ágyban, befejezem a könyvtári Robin Hoodot, és szabályosan fáj, hogy akkor ez most ennyi volt, úgyhogy kezdem is azonnal újra hogy ne veszítsem el az érzést, amivel a könyv jár, ne veszítsem el a szereplőket. Azt hiszem, akkor érzi úgy az ember, hogy fáj egy regény végére érni, ha együtt él olvasás közben a szereplőkkel. Erre meg akkor van módja, ha megszerette őket.

A csavar az egészben az, hogy szerintem nem kell egy karaktert szándékosan szerethetőre írni ahhoz, hogy megszeressük. Mert min alapul a szeretet? Feltétel nélküli rajongáson? Tökéletességen? Teljes jóságon? Hibátlan tetteken? Maximum a szerelem leglángolóbb szakaszában. De egyébként az életünkben, a hétköznapjainkban a szeretet lényege, hogy azt a valakit, akit szeretünk, a jó, no meg a rossz tulajdonságaival együtt szeretjük. Nekem például rengeteg olyan barátom van, aki tesz butaságokat, hoz rossz döntéseket, önző meg hisztis meg elviselhetetlen néha. (Máskor persze jófejek.) És nagyon szeretem őket. Na, ilyenek szerintem a jó, szerethető regényhősök is.

Szóval, ha a szerethető azt jelenti, hogy hibátlan, akkor az ég óvjon minket az írók szerethető karaktereitől. Mert giccsesek, hiteltelenek és kétdimenziósak lesznek. Legfeljebb egy habkönnyű lányregényben férnének meg, ami inkább álmodozás, mintsem irodalom. (Bár manapság még a lányregények is jobban kedvelik az idealizált karakterek helyett a rosszfiúkat, de a rosszfiúk megszelídítése egy külön kérdéskör lehetne.)

Ha viszont a szerethető azt jelenti, hogy a hibáival együtt is szerethető, akkor mást nem is érdemes írni. Akkor ott kezdődik az izgalom, ha egy karakter hoz rossz döntéseket, viselkedik furcsán vagy kegyetlenül vagy hisztérikusan, és közben mégis szeretem, mert a jelleme, más döntései, a háttere miatt megértem és elfogadom. Akkor is elfogadom, ha néha csóválom a fejemet. (Jó, én a barátaim fölött sem szoktam ítélkezni, akkor miért ítélkezzek éppen regényszereplők fölött? Én csak megérteni akarok – az életben és az irodalomban is.)

szeretheto_szereplok2.jpgDe azt is észrevettem már, hogy a barátaimat sem szereti mindenki. És ha az életben az érzelmek ilyen sokfélék, akkor miért ne lehetnének ilyenek a regénykaraktereim esetében is? Szóval küzdhetek én minden erőmmel, próbálhatom magyarázni minden módon, hogy mi a háttere annak, amit az adott szereplőm tett (igen, most Lillára is gondolok), ha valaki nem tudja őt szeretni, akkor nem fogja. És én maximum annyit tehetek, hogy kínálok egy vállat Lillának, hogy azon sírja ki magát, amiért őt nem szeretik. Vagyis nem mindenki. De olyan ember meg úgysincs, akit mindenki szeret.

Ha egyszer úgy elszúrnám, hogy egyetlen olyan szereplőt sem tudnék írni, akiért izgulhatnak az olvasók, akivel együtt érezhetnek (hogy ne mondjam, azonosulhatnak), akiért sírhatnak meg nevethetnek, és úgy tennék le a könyvet (a végén, vagy a közepén, egyre megy), hogy senki sem érdekelte őket, na az nagy baj lenne. Ha a három (vagy öt vagy akárhány) főszereplőm közül egyiket vagy másikat nem szerették, az normális. Ha egyiket sem, akkor nem tudtam őket bevonni.

Persze néha az ember azt mondja, hogy de jól utálta egyik vagy másik karaktert a regényben – olyankor is arról van szó, hogy bevonódott és heves érzelmi reakciót váltott ki belőle a szereplő. Ami szerintem tökéletes. Szóval azt hiszem, olyan szereplőt kell írni, aki megmozgatja az olvasót, közel kerül hozzá, igazinak tűnik. És jó eséllyel az olvasók kisebb vagy nagyobb része szeretni is fogja az illetőt (azaz foglalkoztatja a karakter). De én azért mindegyiküket szeretem, mert akit nem szeretek, arról nem írok regényt. Nem ér annyit.

Olvassátok el a többiek bejegyzését is a témában:
Bartos Zsuzsa
Brandon Hackett
Buglyó Gergely
Gaura Ágnes
Kleinheincz Csilla
Laura Arkanian
Moskát Anita
Puska Veronika
On Sai

A bejegyzés trackback címe:

https://robertkatalin.blog.hu/api/trackback/id/tr677464106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

„Kézirat soha nem ég el”
– Mihail Bulgakov

Róbert Katalin

bemutatkozo_kep2019_eleje.jpg

Kisgyerek koromban már szerettem történeteket írni. Felnőttként pedig szövegekkel foglalkozom munka közben és pihenésként is. (Túl) sok kávét iszom, van bennem egy nehezen megzabolázható sorozatfüggő, szeretek fotózni, sportolok és két macskám állandóan belopja magát a műveimbe.

 

Kövess a facebookon is!

Friss topikok

  • Wiharvész Anyó: Az 5 okról és a színészfiúkról le is maradtam fb. De most pótoltam (2018.07.05. 21:12) 6 hét a világ - beharangozó
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, ez most kicsit lassan született meg, de csak megírtam a végére :) És kö... (2018.06.20. 07:54) Amikor jól esik
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, pörgős volt az egész három nap. (Meg az a nap is pörgős volt, amikor ez... (2018.04.27. 08:21) Három nap könyvek között
  • RóbertKatalin: @Wiharvész Anyó: Hát igen, amikor az ember már látja, hogy a világrengető problémák utána is megy ... (2018.01.08. 22:36) Bécsi
  • RóbertKatalin: @Kis Feli: Szia, köszi a kérdést, de a közeljövőben egészen biztosan nem lesz oda történet. :) (2017.11.09. 09:04) EZ a Szelídíts meg!