Nekem péntek délután kezdődött és vasárnap este ért véget az idei Könyvfesztivál. Most már jellemző, hogy egyszerre vagyok a Millenárison olvasó, író és szerkesztő – végül is nem a cím a lényeg, hanem a hangulat. És a hangulat megint nagy volt!

A tavalyi havazás után idén nyári Könyvfesztiválunk volt – tetszik, hogy mindig akad valami változatos időjárás-fronton is –, gyönyörű idő, füvön piknikező és olvasgató emberek, kézműves sör és kolbász, ja meg könyvek, könyvek, könyvek. És kávé. Ne feledjük a kávét.

Pénteken én voltam a hivatásos fotós, aki lencsevégre próbálta kapni a Könyvmolyképző dedikáló szerzőit anélkül, hogy teljesen zavarba jöttek volna. Ez remek alkalom volt arra, hogy kicsit találkozzak is velük a még kellemesen szellős napon, amikor akár körülnézni is lehetett a standokon, mert nem kellett árként közlekedő tömegen átvergődni.

Fekete Judit és On Sai civilben, én fotósként

Istók Anna zseniális teafilterekkel készült, Szélesi Sándor jól tűrte, hogy minden rezdülését fotózgassam, Lovranits Júlia Villő adott varázskavicsot, amin keresztül látni a tündéreket (most körülnéztem, és úgy tűnik, a macskák ellopták!), Novák Vica is végtelen türelemmel viselte az őrült fényképész-énemet, Okváth Annától megtudtam, hogy legutóbbi beszélgetésünk után az írói blokkja tovaillant (éljen!), Gulyás Péterrel megterveztünk egy angyalos-démonos novellát (várom az ismert címre), Bodor Attilával pedig sztárfotókat készítettünk a pólójáról és a könyvről.

Közben ittam sok kávét, beszélgettem On Saijal és Fekete Judittal, nézelődtem standoknál, hirtelen leblokkoltam a bőség zavarától és nem vásároltam semmit, felmentem a galériára, és lőttem szépséges képeket (idén is) a Millenáris épületéről, élveztem a sok embert, köszönést, társaságot. 

Szombaton volt a dedikálásom és mondhatnánk, hogy így a negyedik könyv második dedikálására legyen már végre rutinom, de bevallom még mindig van egy első tíz perc, amíg teljesen zavarba ejtő az egész. Most ráadásul úgy indult, hogy éppen Bessenyei Gábor és Ecsédi Orsi szuper dedikálásáról ballagtam (furakodtam a tömegben) át a D épületből a B épületbe, nyakamban a fényképezőgéppel, vállamon Rókát, Kisherceget és a könyvjelzőket rejtő vászontáskával, és akkor megláttam egy hosszú sort. Kezükben Szelídíts meg! kötetekkel. Hát, húha!

Hosszú sor, avagy hőseim <3

Beninával és Spirit Bliss-szel úgy váltottuk egymást, hogy éppen csak egy köszönésre jutott idő, és örömmel hallottam, hogy sok-sok olvasójuk eljött, úgyhogy szépen végigdolgozták ezt az egy órát. Aztán kipakoltam, elhelyezkedtem, és megkezdődött. Lujza barátnőm hősiesen végigfotózta az eseményt, habár fél óra után mondtam, hogy szerintem pihenhet, de neki újabb és újabb koncepciók jutottak eszébe, az emberek pedig nem fogytak el, úgyhogy alany is akadt fotókhoz. Így esett, hogy még öt előtt egy perccel is beesett ember, sőt, miután átadtam a helyet Greff Magdinak, még dedikáltam egyet a levegőben.

Hihetetlenül jó érzés, hogy ilyen sokan voltatok. Imádtam minden gondolatot és benyomást, amit elmondtatok a könyvekkel kapcsolatban, szuper volt összetalálkozni olyan emberekkel, akikkel Instagramon már láttuk egymás képeit vagy beszéltünk, látni olyan könyvet, amiben meg voltak jelölve pontok, olyat, amire úgy vigyázott a tulajdonos, hogy elsőre azt hittem, most vette. Minden ilyen alkalom nagyon feltölti az embert – hétfőn írtam is 26 ezer leütést az új kéziratomhoz.

Dedikálás után egy kis kávézós kikapcsolódás fért bele, aztán színházjegyem volt az Örkénybe, úgyhogy el kellett sietnem. Hogy vasárnap visszatérjek, és szórakoztassam Szöllösi Kristófot és Bakti Viktort, majd meghallgassam a beszélgetést Pierce Brownnal – vegyes benyomást tett rám, de ez a könyveire is igaz –, végül megint dedikálókat mulattassak. Közben kávét is ittam. A nap On Sai, Fekete Judit és Eszes Rita társaságában zárult, akiknek összecsúszott a dedikálása.

Eszes Rita és Fekete Judit között

Vasárnap este már minden standon dolgozó ismerős lelazult, úgyhogy cseveghettem kicsit volt kollégákkal – és jelenlegiekkel. Szóba kerülhetett munka, pihenés, sikeres dedikálás, tervek és ötletek. Aztán szépséges naplementében sodródtam ki a Moszkva (azaz Széll Kálmán) tér felé, hogy hazavillamosozzak.

A Könyvfesztivál felemelő, fárasztó, szórakoztató, izgalmas, vidám. Ki nem hagynám, de kell utána egy kis szusszanás. Hihetetlen hősiesek azok a kollégák, akik a standon dolgozzák végig ezeket a napokat. Nekik is köszönöm, hogy ilyen kitartóak és kedvesek voltak, ahogy mindenkinek a mosolyokat, találkozást. És persze a dedikálásért türelmesen sorba állóknak, hogy ennyire feldobtak. Hamarosan jön a folytatás, felkészül a Könyvhét!